2018. december 30., vasárnap

21. fejezet

Sziasztok!
Ismét hosszú idő eltelt, de ez valamennyire számítható volt az előzőek után. Nem szeretnék se magyarázkodni, se sajnálkozni.
Mindenesetre jó olvasást annak, akit még érdekel a történet!



21.

Nem rossz, ha az ember a társaság lelke és a bulik középpontja, de néha felbecsülhetetlen értékű, ha magunkra maradhatunk gondolatainkkal és elképzeléseinkkel.

Sarah Ivens
– Szerinted meghalt?
– Szerinted, ha meghalt volna, lélegezne?
– Fogalmam sincs, megbuktam bioszból.
            A két fiút még félálomban is felismerem. Mondjuk ehhez hozzájárul az értelmetlen diskurzusuk, ami csak megerősít bennem a tényt, hogy tényleg Kuki-Muki van az ágyam mellett. És tényleg azt vizsgálják, hogy meghaltam-e, mivel az egyikük megérint hűvös kezével – gondolom, a pulzusomat keresi. Kár, hogy az ujjai az fülem mögött vannak.
– Nincs pulzusa – jelenti ki Kuki-Muki.
– Te hülye, azt a halántékánál kell megnézni! – feleli a másik.
            Morogva ledobom magamról a takarót, mire a két fiú sikít egyet. Valószínűleg nevetnék rajtuk, ha nem ébresztettek volna fel.
– Faszér’ nem hagytok aludni! – ülök fel az ágyban.
– Bocsi, csak gondoltuk szólunk, hogy az egész csapat téged vár  – vakarja meg a tarkóját Muki.
– Hogy érted, hogy az egész csapat? – kerekedik el a szemem.


            Ahogy leérek az ebédlőbe, megértem, hogy mire gondolt Muki. Brandon, Seth, Matt és Hidrogén ott ülnek az asztalnál, ahol egyetlen szabad hely van, valószínűleg nekem. Matt szülei nincsenek itt, de a kutyájuk, Pokol igen. Boldogan siet felém, és nyalogatni kezdi a lábamat. Mosolyogva lehajolok, hogy megsimogassam a fejét, közben azon agyalok, hogyan tudnék feltűnés nélkül hazamenni.
Abbahagyják a beszélgetést, ahogy meglátnak, s csendben figyelik, hogy mit csinálok, amitől eléggé kényelmetlenül érzem magam. Ráadásul a tegnap este felkapott pizsinek szánt ruhámban elég furán festhetek.
– Sziiija – nyávogja felém Hidrogén, ezzel megtörve a csendet.
– Sziasztok – mondom a többieknek. Mindenkire nézek, csak Mattre és Hidrogénre nem.
            Brandon mosolyogva felém fordul.
– Matt csaja! – köszön – Gyere, ülj le, foglaltam neked helyet.
– Köszönöm, de szerintem én megyek haza… - be sem tudom fejezni a mondatomat, mert Muki megjelenik… köténnyel és hálósapkával a fején. A kezében egy fakanalat tart, amivel rám mutat.
– Leülsz, és megeszed Muki bácsi főztjét – azzal a csípőjét ringatva fordul a tűzhelyhez, és megkavar valamit a serpenyőben.
– Öhm... rendben – nevetem el magam, majd leülök Brandon mellé. Seth előttem terpeszkedik, és amint ránézek, elkezdi vonogatni a szemöldökét, aztán végignéz az öltözékemen.  
            Muki ekkor elém tesz egy tányért, rajta palacsintával és csoki öntettel. Az egyébként finomnak tűnő desszert egyetlen hibája, hogy az öntet alatt szénné van égetve az egész. Mindenféle úrinői szokást félretéve felveszek egyet, és beleharapok. Aztán próbálom nem elsírni magam, amikor megérzem, mennyire borzalmas lett.
– Amúgy itt van két nő a háznál, mégis ezt a szénné égett valamit kell megennünk – motyogja Seth, miközben a villájával turkálja a szenes palacsintát.
– Jaj, én most voltam körmösnél, aztán nem akartam, hogy letörjön vagy ilyesmi – mosolyog Hidrogén, majd játékosan rácsap Mattre.
– Ja, amúgy Brandy – fordul ekkor Hidrogén a mellettem ülőhöz – Nem tudom, miért mondtad azt Lexiekének, hogy Matt csaja, de butus, én vagyok Matt csaja – nevet fel.
– Nem – rázza a fejét Brandon.
– De igen – bólint Hidrogén – Igaz, Lexieke? – fordul ekkor felém. Rajzolt szemöldöke olyan magasra szökött, hogy először azt hittem, elszublimált.
– Hát persze, Ónocska – bólintok gyorsan. A többiek rázkódó vállal nézik a reggelijüket, így akarják leplezni mosolyukat.
            Matt ekkor rám néz, és kacsint egyet, mire megforgatom a szemeimet, majd ismét próbálok egy falatot megenni a palacsintából. Félig-meddig sikerül is, de azért piros pont jár nekem, amiért nem vágok közben fura arcokat.
– Puki, odaadnád a sót? – kérdezi Hidrogén, aki természetesen tojásrántottát eszik, nem pedig ezt a cukrozott (és szenes) valamit. Szerencsére viszont az övé is rendesen odaégett.
– Kuki vagyok – sóhajtja öreg ázsiai barátunk.
– Mint a fasz? Szegény – görbül le a szája, majd pontosan egy csipet sót szór a reggelijére. 
– Hát, ezt megkaptad, haver – nevet fel Seth a beszólásra, mire a többiek szúrós tekintettel néznek rá. Kivéve Mattet, aki szintén jól mulat. Ahogy végignézek a társaságon, nem tudom nem észrevenni, hogy mennyire utálják szegény Hidrogént. Valahogy mégsem tudom őt sajnálni.
– Matt csaja, késő délután medencés partit tartunk, ha van kedved, gyere – mondja Brandon.
– Én már tudom is, melyik fürdőrucim húzzam – vágja rá Hidrogén.
– Amelyiknek elhagytad a felső részét? – vigyorog rá Seth, mire Hidrogén kuncogni kezd.
– Jaj, nem, azt egy másik alkalomra tartogatom – kacsint Mattre. – Most azt a cuki rózsaszínt veszem fel.
            Érzem, hogy mindjárt hányi fogok. Nem akarom elképzelni Hidrogént monokiniben. Sőt, egyáltalán nem akarom elképzeli őt sem fürdőruhában, sem máshogy.
– Nem tudom, lehet, hogy benézek. – Nyilván nem fogok egyértelmű nemmel válaszolni Brandonnek, mert akkor biztosan nem engednek el az asztaltól addig, amíg igent nem mondok. Pedig már most tudom, hogy én ezt a bulit bizony ki fogom hagyni.

***

– A lófaszt hagyod ki! – Rox hozzám vágja a piros, külön részes fürdőruhámat, amit utoljára tavaly vettem fel.
            Az ágyamon már kész divatkollekció van, mert drága barátnőm a biztonság kedvéért elhozta a saját és a nővére fürdőruháit is. Sőt, még Violet is adott párat, bár azokat sajnos már kinőttem. Ezt onnan tudom, hogy tőlem kapta őket.
– De semmi kedvem ott ülni és nézni, ahogy Hidrogén monokinizik – nyavalygok.
– Pedig igen is el fogsz menni Alexandra, és megmutatod, hogy te ezerszer jobban nézel ki annál a szőke libánál.
– De… - be sem fejezhetem a mondatomat, mert Rox megragadja a karomat, és felránt az ágyamról.
– Nincs de! Menj, és próbáld fel ezt a vörös csodát – mutat a fürdőszobám felé.
            Sóhajtva bemegyek, majd felveszem a fürdőruhát, amit szerencsére nem híztam vagy fogytam ki tavaly óta. Nem néz ki rajtam rosszul, sőt, kifejezetten jól áll. Egy évvel ezelőtt, amikor megvettem, szerelem volt első látásra. Igaz, fizettem is érte egy vagyont.
– Tökéletes! – tapsikol Rox, amikor meglát. – Ha ezt Matt meglátja, még a periódusos rendszert is elfelejti!
Nevetek barátnőm idétlen poénján, aztán rögtön abba is hagyom, amikor észreveszem, hogy rajta az egyik egyberészes fürdőruha van.
– Te is jössz?
– Persze, ki nem hagynék egy ilyen bulit – vonogatja a vállát.
            Egy jókora kő esik le a szívemről, mert így legalább tudom, hogy nem fogok unatkozni.
– De várj, téged nem hívtak meg, nem kéne szólni a fiúknak? – kérdezem.
– Drágám, elég nekik megmutatnom ezt – csap rá a fenekére -, és máris beengednek.
– Te nem vagy normális – nevetek hangosan.
            Roxnak tökéletes alakja van. Miért ne lenne? Elvégre négy éves kora óta sportol valamit. Teniszezett, kosarazott, kézilabdázott, sőt, még baseballozott is fél évig. És rengeteget fut, tavaly óta pedig önvédelmi órákra is jár. Vagyis mindegy, hogy milyen fürdőruhát vesz fel, rajta a legrosszabb is nagyszerűen mutat. Nekem sincs okom a panaszkodásra, mert jó géneket örököltem, de én inkább vékony vagyok, mintsem sportos.
– Alig várom, hogy láthassam Matt fejét! Tuti végig a medencében fog feszíteni, napszemüveggel a fején, koktéllal a kezében – forgatja a szemeit Rox.
A medence hallatán kissé elvörösödöm, mert eszembe jut a tegnap esti csók. Barátnőm természetesen egyből észreveszi:
– Halljam, mit titkolsz – néz rám, hangja követelőző.
– Semmit – vágom rá egyből. Mindenhova nézek, csak Rox szemébe nem.
– Na, mondd csak el szépen! – teszi csípőre a kezeit, szúrós tekintete képes a lelkemig látni.
– MegcsókoltamMattetvéletlenvolt – hadarom mindenféle artikuláció nélkül.
– Mit dumálsz? Érthetően beszélj! – hajol közelebb az arcomhoz Rox, hátha úgy jobban megérti.
            Az ajtó irányából egy vidám nevetés hallatszik.
– Megcsókoltam Mattet, véletlen volt – mondja Violet. – Bocsi – teszi hozzá rám nézve, aztán már el is viharzik, mintha ott sem lett volna. Nyílván ő megértette, hiszen elég sokszor beszélünk így Nagyi előtt. Vagyis én ritkábban, mint a húgom, de azért volt már rá példa. Fogalmam sincs, hogy ő tanulta tőlem, vagy én tőle, mindenesetre az őrületbe tudja ez kergetni a nagyszüleimet.
Ezt már a barátnőm is megértette, mert halkan sikkant kettőt.
– Úristen, úristen – tapsikol vidáman.
– Nem nagy szám – sóhajtok unottan. Azt remélem, hogy ettől elveszem a kedvét Roxnak, de ő hajthatatlan.
– Mikor volt? Hol? Történt más is? Mesélj el mindent, kérlek! – ül le az ágyamra, s csillogó szemekkel figyel, akár csak egy kisgyerek, aki az esti mesére vár.
            Sóhajtok egyet, mert tudom, hogy ezt úgysem úszom meg.
– Belökött a medencébe, megcsókolt, kimásztunk a medencéből és ennyi – zárom le röviden. Magamban azért reménykedem, hogy ennyivel megúszom ezt a témát, de tudom, hogy Roxnál nem lehet ezt csak ennyivel lerendezni.
            Mégis hümmög egyet, és megvonja a vállát.
– Szóval lefeküdtetek. Értem én – jelenti ki végül, majd feláll az ágyamról.
– Mi? Nem, dehogyis! – Olyan gyorsan rázom a fejem, hogy attól félek, agyrázkódást kapok.
            De Rox mintha nem is hallaná, amit mondok neki, előveszi a telefonját és a füléhez emeli. Pár pillanat múlva beleszól:
– Lexie és Matt lefeküdtek – közli olyan természetesen, mintha azt mondta volna, hogy süt a nap.
– Ez nem igaz! – kiáltom, hogy a telefon másik végén is hallja az illető, amit mondok. – Egyébként kivel beszélsz?
            Rox sóhajt egyet, majd kihangosítja a telefont.
– Most akkor mi van? – hallom meg Aaron hangját.
– Semmi, Rox hülyeségeket beszél, nem történt köztünk semmi ilyesmi – magyarázom gyorsan, közben végig mérgesen nézek a barátnőmre.
            Aaron nagyot fúj a telefon másik végén.
– Akkor jó, már attól féltem, hogy ez a ribanc megnyerte a fogadást.
            Bólogatok párat, mire leesik, hogy mit is mondott az előbb.
– Milyen fogadás? – nézek elkerekedett szemekkel a barátnőmre.
– Fogadtunk ezzel a nyomorékkal, hogyha nyár végéig összejöttök Matt-tel, akkor ő fizet nekem, ha pedig nem, akkor én fizetek neki ötven dolcsit. De még rohadtul nincs vége a nyárnak, úgyhogy ne aggódj, te homár, én fogok nyerni! – Leteszi a telefont, és diadalittas szemekkel néz rám, mint aki teljesen biztos abban, hogy igaza van.
– Ugye tudod, hogy most rohadtul haragszom? – kérdezem tőle. Nem hiszem el, hogy a két legjobb barátom fogadást tettek rám. Rám! Ha Matt haverjairól lenne szó, elengedném a fülem mellett, hiszen bennük nem csalódnék, teljesen normális, ha a fiúk fogadásokat kötnek.  Ki nyer egy verekedésen, ki kivel jön össze a nyár végéig, ki pisil bele távolabbról a medencébe… Már semmin nem lepődök meg.
– Ahj, istenem, Aaron, ne hívogass már, épp készülődünk! – Rox rám se hederít, helyette megnyitja a FaceTime-ot, mire tökéletesen látom a legjobb barátom arcát.
– Nehogy azt hidd, te szőke ribi, hogy felhívsz, hogy Matt és Lex összeszűrték a levet, majd lerakod a telefont! A minimum az lenne, hogy engem is beavattok! – kiabálja a telefon másik végén Aaron, mire a barátnőm közelebb hajol a kamerához a pszichopata nézésével.
– Neked homok ment az agyadba is? Mondom, hogy készülődünk! – Ezzel újra megszakítja a hívást, sőt, ki is kapcsolja a telefonját, majd az ágyamra dobja. – Na, húzd fel azt a nyári ruhát, aztán induljunk, mert sosem érünk oda. Szerinted vigyek naptejet? – kérdezi a táskájában kotorászva.
– Nem hiszem, hogy kelleni fog, főleg, ha fél óra után lelépünk – vonom meg a vállam.
– Szívem, addig nem megyek haza, amíg az összes pasinak állni nem fog a cerkája, miközben a medencébe úszkálok – mosolyog édesen Rox.

          A konyhába leérve Nagyi épp pudingot főz a süteményhez, Nagyapa pedig a fotelében ül, sört iszik, és közben nézi a tévét. Amikor meglát minket, füttyent egyet, mire Nagyi is ránk néz, majd nagy mosollyal az arcán integet Roxnak. Természetesen azzal a kezével, amelyikben a fakanál van, ezért pudingcseppek záporoznak a konyhapultra és a padlóra.
– Egy pillanatra azt hittem, hogy ti vagytok azok a lányok, akik a múlt heti Playboy magazin címlapján szerepeltek – nevet fel Nagyapa.
– Nagyapa!
– George, hagyd a lányokat! – szólt rá Nagyi.
– Most miért? Tiszta Baywatch…
 Erre mindannyian felnevetünk, mire valaki csenget az ajtón, s meg sem várja, hogy kinyissam, mert rögtön beront.
– Na, hadd halljam azt a szaftos sztorit – liheg Aaron, amiből arra következtetek, hogy végig futotta azt a négy utca távolságot. – Csókolom – teszi hozzá a nagyszüleimre nézve.
– Szevasz, sugarboy – köszön Nagyapa, mire Nagyi rászól, hogy viselkedjen, és kérjen bocsánatot a barátomtól. – Bocs, langyikám – mondja erre.
– Nem baj – legyint Aaron, aki már hozzászokott ehhez, és nem veszi rossz néven, sőt, valamikor vissza is szól Nagyapának. Most annyira el van foglalva velem és Matt-tel, hogy szerintem meg sem hallotta a sértést.
– Nincs semmilyen sztori, és ha megbocsájtasz, mi éppen indulunk a medencés partyra, ahova csak MI lettünk meghívva – löki félre Rox, majd az ajtó felé indul. Majdnem kijavítom, hogy valójában csak engem hívtak meg a srácok, de szó nélkül hagyom inkább.
          Aaron megforgatja a szemét, és fürkésző tekintettel néz rám, tőlem várva a választ. Szívesen megosztanám vele is, de egyrészt nem a nagyszüleim előtt szeretném ezt az egészet megvitatni, másrészt még mindig haragszom, hogy ő és a barátnőm fogadást kötöttek rám.
– Bocsi, Aaron, de tényleg sietünk, este megbeszéljük, ígérem – mondom neki, majd elindulok Rox után, aki a tipikus „bekaphatod” tekintettel néz a barátomra.
– Aaron, csillagom, légy szíves gyere ide, kóstold meg nekem a pudingot, hogy adjak-e hozzá cukrot vagy nem – kiáltja Nagyi a konyhából, mire ezt kihasználva kislisszoltunk az ajtón a barátnőmmel, és otthagyva őket elindultunk Mattékhez. Igen, bűntudatom van, amiért faképnél hagyom a barátomat, de nem tehetek róla, azért legbelül már én is alig várom, hogy ott legyek Blackwellék házában. Újra.
Sokkal hevesebben kezd el verni a szívem, amikor odaérünk az ajtó elé, sőt, még Rox is megszorítja a kezem, gondolom, ő is izgul. Ez egy természetes reakció lányoknál, legalábbis nagyon remélem.
          Csengetés után lépteket hallunk bentről, mire Brandon kinyitja az ajtót… pálmafás fürdőgatyában, virágfüzérrel a nyakában. Az egyik kezében egy kókuszdiót szorongat, amiből kilóg egy szívószál.
– Jelszó? – kortyol egyet a kókuszléből.
– Csak fürdőbugyi van rajtunk – mondja Rox, mert én a döbbenettől megszólalni sem tudok. Brandon komolyan úgy néz ki, mint aki Hawaiiról tévedt ide.
– Gyertek be – áll félre, hogy beengedjen minket. A nappali és a konyha üres, valószínűleg mindenki a kertben van. Kiérve a teraszra látom, ahogy Matt épp hot-dogokat grillez, Seth pedig ismeretlen csajokat fogdos a medence szélénél. Brandon odakiált Mattnek, hogy megjöttünk, mire lehúzza a napszemüvegét, s elismerősen végignéz rajtunk. Bár, a nyári ruha még rajtunk van, mégis kétszer végigszalad rajtunk a tekintete, majd kacsint egyet.
– Öcsém, de jól néz ki félmeztelenül – sikítja halkan Rox, mire elvörösödöm. Matt és a többiek is rohadt jól néznek ki a kidolgozott felsőtestükkel. Észreveszem, hogy a lányok Seth körül nyálcsorgatva nézelődnek, s teljesen megértem őket. Én is azt tenném, ha nem látná senki. – Mintha szülinapom lenne – teszi hozzá a barátnőm.
– Jaj, istenem, olyan szép idő van! – hallom meg Hidrogén hangját a hátam mögül. Miért? Miért kell mindig tönkretennie a szép pillanatokat? A tipikus „nem hiszem el, lődd már le magad” nézésemmel – amit azóta fejlesztettem tökéletesre, mióta ezt a ribit ismerem – hátrafordulok, és kényszeredetten elmosolyodok. Azonban az arcomra fagy a mosoly, amikor meglátom őt a két ugyancsak szőke barátnőjével. Nekik már kicsit természetesebb a hajszínűk, azonban mindhárman olyan falatnyi fürdőruhát viselnek, hogy szerintem milliméterek választják el a villantástól. Hidrogén rózsaszín, a bal oldali lány kék, a jobb oldali pedig neonzöld színűt visel, ami tökéletesen kihangsúlyozza narancssárga, szolizott bőrét. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy vajon plasztika az oka a hatalmas melleiknek, s hamar rájövök, hogy nagy valószínűséggel igen.
          Oldalra nézve látom, hogy Rox egyáltalán nem palástolja érzelmeit, undorral az arcán figyeli a három dívát.  A fiúk odakiáltanak egy-egy perverz mondatot, a lányok, Seth mellett pedig mérges tekintettel méregetik a három szőkeséget, akik teljesen elégedett arccal fordulnak körbe, halkan kuncogva.
– Na, ezt nem ússzák meg ezek a ribancok! Vetkőzz, csajszi! – súgja oda a barátnőm, majd mikor odafordulok, hogy válaszoljak, Rox már le is kapta magáról a ruhát, ami alatt az egyberészes, mélyen kivágott fürdőruhája van. Nem habozok túl sokat, követem a példáját, pár másodperc múlva pedig fordul a kocka, most a szőke libák néznek ránk undorral és fújtatva, a fiúk pedig egy másodperces néma csend után füttyögni és huhogni kezdenek. Erőt veszek magamon, s próbálok teljes magabiztossággal körbenézni. Ez sikerül is addig, míg meg nem látom Matt tüzes tekintetét, amitől elkezd forrni a fejem, majd bizseregni a testem.
           Rox elégedetten kacsint, majd megfogja a kezemet, és a medence felé kezd húzni. Ahogy elhaladok Matt mellett, megfogja a derekamat, és odasúg a fülembe, amitől megborzongok:
– Ez egy jó bulinak ígérkezik.
          Meg sem kérdezem, hogy ezt hogy érti, mert a barátnőm maga után húzva kiszakít Matt karjaiból. Remélem, nem bánom meg, hogy eljöttem.


1 megjegyzés: