2016. augusztus 6., szombat

17. fejezet

Sziasztok! Úgy gondoltam, hogy adok még egy esélyt a blognak, ezért meg is hoztam a következő fejezetet, amit nagyon-nagyon szerettem írni, remélem, nektek is tetszeni fog. :) És két új szereplőnk is lett :D 
Jó olvasást! 


17.

Nem vagyok féltékeny típus, csak éppen nem tudom elviselni ha hozzányúlnak ahhoz, ami az enyém.

- Moulin Rouge c. film

– Istenem, annyira jól áll rajtad ez a ruha! – néz rám Rox elérzékenyülten. Esküszöm, mintha könnyek is gyűlnének a szemébe, amikor végigmér.
     Egy sötétvörös koktélruhát viselek, ami először annyira kicsinek tűnt, hogy sálnak néztem. Aztán, amikor felvettem, rájöttem, hogy tényleg inkább sálnak kellett volna használnom, ugyanis annyira feszül rám, hogy egybeolvad a bőrömmel. Félreértés ne essék, tényleg nagyszerűen fest rajtam, amennyiben visszatartom a lélegzetem és nem mozdulok meg. Azonban a melleimet, amik alapvetően nem is annyira kicsik, most úgy szorítja, hogy csak nagyon aprókat merek lélegezni, mert attól félek, hogy kipréselődnek az amúgy sem sokat takaró ruhából. Amikor pedig lépek egyet, az alja úgy felcsúszik, hogy attól félek, a derekamig meg sem áll.
– Ha anyám itt lenne, most egyszerűen lekurvázna. Nem húzhatnék egy másik… - Be sem fejezem a mondatot, mert barátnőm szemei olyan villámokat kezdenek szórni felém, hogy összébb húzom magam.

– Erről nem nyitok vitát. A vörös a te színed, nem is értem, miért nem hordasz ilyen színű cuccokat. Meg igazán vehetnél pár olyan felsőt, aminek kicsit mélyebb a kivágása. Más lányok irigykednének, ha ilyen idomai lennének, te meg sálakkal meg pulcsikkal takargatod. Szörnyű vagy, Wilcat – sóhajt drámaian, és a tükör felé fordulva megigazítja magán a saját ruháját. Egy egyszerű, sötétzöld selyemtop és egy magasított derekú szoknya van rajta, ezért a hasából csak egy csík látszik ki. Magyarán kevésbé kirívó, mint az enyém.
     Lehuppanok az ágyamra és a kezembe veszem azt a parfümöt, amit Rox hozott magával. Azt mondta direkt ehhez a ruhához lett gyártva, ezért nem is volt kérdés, hogy kire kerül az illatszer. Mondjuk nem túlzott; valóban erőteljes rózsaillata van, még az üvege is ugyanolyan vörös árnyalatú, mint a ruhám.
– Fekete vagy piros cipőt szeretnél húzni? – fordul felém, egymás mellé tartva az említett magassarkúkat. – Egyébként miért volt kikapcsolva délután a mobilod?
     Az utóbbinak vékony, és borzalmasan magas a sarok része, míg az előbbinek vastagabb, de sokkal kisebb.
– Fekete – adom meg az ésszerű választ. – És dolgoztam.
– Akkor a pirosat kapod – nyújtja felém.
     Hitetlenül elnevetem magam.
– Te most szórakozol velem?
– Nem, csak rájöttem, hogy az én sminkemhez jobban illik a fekete cipő, mint a zöld. Olyan jó, hogy egyezik a lábméretünk! – tapsikol boldogan, csillogó szemekkel.
– Hú, mekkora szerencse – motyogom dühösen. – Ha majd kitörik a cipő sarka egy rossz mozdulat miatt, akkor ne engem hibáztass!
     Rox csak legyint, mint aki meg sem hallotta. Még mindig a szoknyáját húzogatja, egyszer le, majd fel. Még egy vonalzót is elkért, hogy tökéletesen lemérje, hogy mindenhol ugyanannyira látszódjon ki a köldöke feletti rész. Amikor úgy látja, hogy mindenhol öt centi a távolság, elégedetten felveszi a retiküljét, és felhúzza a magassarkúját.
– Jaj, szia, Violet! – köszön az ajtóban álló húgomnak, aki valószínűleg pont akkor érkezett, mert én sem vettem észre. – Kérlek, nyugtasd meg a nővéredet, hogy remekül néz ki. És külön dicsérd meg a cipőjét. Aztán nekem is mondhatnál pár kedves szót.
     Violet összeráncolja a szemöldökét, majd végignéz rajtunk.
– Lex, úgy nézel ki, mint egy prosti, és fogadni mernék, hogy mire hazaérsz, már nem a lábadon, hanem a kezedben lesz az a cipő… vagy az árokban, attól függ, hogy mennyire leszel tőle ideges.
– Hé, szerintem baromi jól néz ki! – háborodik fel a barátnőm.
– Persze, persze – intézi el ennyivel. – Egyébként nem is érdekelnek a borzalmas ruháitok, csak azért jöttem, hogy szóljak, Matt az előbb itt volt, hozott egy hatalmas plüssmedvét, ami odalent van, és egy ajándékszatyrot – mutatja fel.
     Automatikusan kikapom a kezéből, gondolatban pedig végigpörgetem a lehetőségeket, hogy mit rejthet a szatyor. Talán egy nagyon finom bonbont és egy bocsánatkérő levelet? Vagy egy gyönyörű ékszert? Jó, lehet, hogy ilyen csak a filmekben van, nem tudom. Tavaly Valentin-napra kaptam Davidtől egy nagyon szép karórát, ami azóta is megvan. Nem volt szívem kidobni, elajándékozni meg pláne nem. Viszont akármit is kapok, egy levélnek mindenképpen benne KELL lennie, mert azért evidens, hogy várok valamiféle magyarázatot, hogy miért nem hívott fel vagy írt SMS-t. Meg hogy miért nem akart látni, amikor csak úgy bedobta az ajándékokat a húgomnak.
     Belenyúlok a szatyorba, valamilyen érdes rongyot fogok meg. Kihúzom, magam elé tartom, mire a húgom hangosan visítani kezd, Rox pedig egy „mi a fasz?” kíséretében mellém lép, hogy közelebbről is megszemlélhesse a ruhadarabot.
     Összeszorítom a számat, és érzem, ahogy egyre jobban elvörösödöm. Ez bizony az a csodálatos csipkés fehérnemű, amit Matt mindenáron meg akart nekem venni, csak aztán elfelejtette odaadni. Hát tessék, itt van.
– Oké, ez nagyon, de nagyon fura. Szerinted mit akart ezzel üzenni? – A levél! Felkapom a földről a barna tasakot, fejemet pedig teljesen beledugom, hátha megpillantok valamilyen papírt, cédulát, képeslapot, vagy akármit. Pechemre semmi nincs benne.
– Nem tudom, de nem is érdekel. Ennyi, befejeztem, játszadozzon mással – mérgelődöm halkan. A kuka felé veszem az irányt, amikor a húgom hangja megállít.
– … megtarthatom? – kérdezi felém fordulva, miután kiröhögte magát.
     Úgy nézek rá, mintha teljesen elment volna az esze.
– Nem. Jézusom, ezt meg sem hallottam.
– Hülye, nem a csipkés borzalomról, hanem a plüssmaciról beszélek – forgatja a szemeit.
     Majdnem rávágom, hogy „nem, azt én kaptam Matt-től”, de mielőtt hangosan is kimondanám, veszek egy nagy levegőt, és nyelek egyet.
– Persze, a tiéd lehet. – Na, ez kábé pont olyan lehetett, mint azokban a romantikus filmekben. Az egyik barátod/húgod/szomszédod/rokonod elkér valamit, amit a volt pasidtól – vagy jelen esetben a majdnem-pasidtól – kaptál, te pedig minden erődet összeszedve odaadod neki.
     Azt hiszem, most már hivatalosan is kijelenthetem, hogy nem szeretem a romantikus filmeket.

***
 – Ne húzogasd már egyfolytában a ruhádat! – förmed rám Rox, aki egész úton azt ecsetelte, hogy ő most biztosan fel fog szedni valakit. Nem válaszoltam, csak bámultam ki az ablakon, és imádkoztam, hogy ne üssünk el senkit. Rox ugyanis nagyon szereti padlóig nyomni a gázt, s csak az utolsó pillanatban fékezni. Szóval nála a biztonsági övem nem azért van bekapcsolva, mert kötelező, hanem mert muszáj, máskülönben lefejelem a műszerfalat satufék közben.
     Ráérősen haladunk a Doll&Ass felé, ahonnan már távolról is lehet hallani a kiszűrődő DJ zenét. Nem voltam még itt, de nincs olyan hét a suliban, amikor valaki ne jegyezné meg, hogy micsoda buli volt a hétvégén. Ha jól tudom, akkor minden szombaton este kilenctől éjjel kettőig tartanak, és mivel egy igen neves szórakozóhelyről beszélünk, ezért a bárpultnál mindig elkérik a személyigazolványod. Még akkor is, ha csak egy alkalomra bérelik ki a helyiséget.
     A cipő már akkor törni kezdte a sarkamat, amikor felhúztam, szóval szinte egészen biztos, hogy én a bárpultnál üldögélő csaj leszek, aki majd azt hazudja mindenkinek, hogy nem tud táncolni. Ami részben igaz is.
     Rox magyaráz valamit mellettem, miközben belépünk a füsttel teli épületbe. Nem vagyok egy finnyás ember, általában nem zavar, ha alkohol és izzadságszag terjeng a levegőben, de a tüdőm már abban a pillanatban megtelik füsttel, mikor egy lépéssel beljebb megyek. Ráadásul olyan meleg van, hogy valószínűleg a sminkem már most Jokert faragott belőlem. Mégsem kezdek el rinyálni Roxnak, hogy most azonnal menjünk haza, hiszen még nem is láttam semmit.
     A „berendezés” egyébként teljesen megszokott, körülbelül minden szórakozóhely felépítése ilyen. Egy hatalmas táncparkett, egy hosszú bárpult, ami mögött élénk színű italok sorakoznak, plusz a DJ-nek kialakított rész. Meg mosdók, amelyek valószínűleg a buli végére teljesen össze lesznek hányva. Természetesen a diszkógömb és egyéb partyfények itt is jelen vannak, ugyanúgy, mint az „elengedhetetlen” füstgép. Ezek nélkül nem buli a buli.
     – Én asszem iszom valamit! – Sajnos a hangos dubstep zene miatt kénytelen vagyok ordibálni.
Már most tudom, hogy mire végzünk, teljesen elmegy a hangom. Szuper.
– Nézd, ott vannak Meganék! – mutat jobbra a barátnőm, majd integetni kezd az ott álló lányok felé, és mivel tényleg ők azok, mosolyogva vissza is intenek. Ezt onnan tudom, hogy világít a fogsoruk a sötétben. – Odamegyek hozzájuk – közli, majd elengedi a karom, és igyekszik kikerülni a táncoló párokat.
     Véletlenül meglök egy fiú, de nem kér elnézést. Ezen már fenn sem akadok, csak igyekszem mihamarabb eljutni a bárpultig. Két pasas ül a pult előtt, ezért próbálok egy kicsit távolabb ülni tőlük, hogy ne én legyek a beszélgetésük témája.
– Mit adhatok kegyednek? – kérdezi egy nagyon ismerős hang. Felnézek, és Kuki-Mukival találom magam szemben. Mindketten fehér inget viselnek egy fekete köténnyel.
– Ti mit kerestek itt? – Furcsa mód örülök annak, hogy itt vannak. Legalább nem vagyok egyedül.
– Tán kegyed nem tudja, hogy kitűnő mixerek vagyunk? – teszi fel a költői kérdést mosolyogva Kuki. Szerencsére mindketten viselnek egy-egy névtáblát, így sokkal könnyebb megkülönböztetni őket. Bár, már nagyjából magamtól is rájövök, hogy melyikük kicsoda.
– Igen? Akkor lepjetek meg egy koktéllal – nevetek. Muki szalutál, és nekilát az italom elkészítéséhez. – Nem is kéred el a személyim?
– Nyugi, lekapcsoltuk a kamerákat. És mielőtt megkérdezed, igen, mi voltunk.
– Nem csalódtam bennetek. Ti itt dolgoztok? – könyökölök rá a pultra, hogy kevésbé kelljen kiabálnom.
– Nem, csak most vagyunk itt. A meghívottak ingyen piát kapnak, bár ezt sokan nem tudják, szóval, ha önszántukból pénzt adnak nekünk, azt elehetjük. Plusz még fizetést is kapunk mellé. Őszintén, nem lenne rossz, ha főállásban itt lehetnénk. – Beletesz egy lapát jégkockát a shakerbe, majd hozzáad még egy-két löttyöt, amiknek nem látom a címkéjét. – Egyébként kivel jöttél? Csak nem Mattet követed?
– Rox-szal jöttem, ő rángatott el; ez amolyan utószülinapi ünneplés. Mellesleg miért hiszed azt, hogy követem Mattet? – rázom a fejem értetlenül.
– Ja, nem, csak kérdeztem – von vállat.
     Aztán leesik, hogy mit is kérdezett az előbb.
– Várj… Matt itt van? – kerekedik el a szemem. Kérlek, mondd, hogy nincs itt.
– Aha, ott beszélget azzal a szőke csajjal – int a fejével az egyik irányba, mire sebtén megfordulok, és hunyorogva pásztázni kezdem a tömeget. Pechemre nem találom őket, bár elég sok szőke lány táncol itt-ott.
– Hol? Melyik szőke csajjal? – kérdezem.
– Amelyiknek hatalmasak a csöcsei – feleli. Egy „kösz, ez baromi sokat segített” pillantást vetek rá, majd jobbnak látom visszafordulni a pult felé.
     Oldalról egy izzadt kar fonódik a nyakam köré, mire ijedten próbálok odébb húzódni.
– Csak nem engem keresel, szépségem? – morogja Matt a fülembe, mire egy pillanat alatt megdermedek, amitől kis híján leesek a székemről. Szerencsére a nyakam köré fonódó kar visszahúz, ami megment egy kínos eséstől. Megcsap a kámforos arcszesz és a whiskey szaga, ami meglepő módon tetszik.
     Pár másodperc múlva kapcsol az agyam, és lerázom magamról Matt karját, majd vigyorgó arcára nézek. 
– Nem. És nem vagyok a szépséged – válaszolom. Hát, az már biztos, hogy nem én fogom kapni a legjobb visszavágás díjat, de nem érdekel.
– Hogy tetszett az ajándékom? – Tudtam, hogy megkérdezi. Nem is ő lenne, ha nem kérdezett volna rá.
     Egy fintor jelenik meg az arcomon.
– A macit a húgomnak adtam, arról a csipkés förtelemről pedig inkább nem is nyilatkozom, mert már a gondolatától is hányni tudnék.
     Muki elém rakja az elkészült koktélomat, és sietősen odébb áll. Gondolom, nem akar hallgatózni.
– Felpróbáltad? – vonogatja a szemöldökét Matt.
– Nem – válaszolom felháborodottan. Örülök, hogy sötét van, máskülönben nemcsak a lefolyt sminkem, hanem a vörös arcom is jól látszana. – Egyébként Blackwell, te felfogtad, amit az előbb mondtam, vagy csak azt hallod meg, amit hallani akarsz?
– Helyes, mindenképpen én szeretnék lenni az első, aki előtt felveszed. – Tessék, már megint nem a kérdésre felel.
Mérgesen kortyolok bele a koktélomba, ami eléggé finomra sikeredett, bár fogalmam sincs, hogy mi van benne. Reménykedem abban, hogy a hideg alkohol és gyümölcslé lehűt egy kicsit. Épp elég meleg volt Matt nélkül is.
– Hát, ez sajnos nem fog megtörténni, ugyanis kidobtam – felelem szemrebbenés nélkül.
     Matt lebiggyeszti az ajkát.
– Nagy kár, pedig jól állt volna rajtad. 
Próbálok az italra koncentrálni, de ez csak addig tart, amíg újra meg nem szólal:
– Bár ez a ruha is valamelyest kárpótol. Eszméletlenül dögös vagy benne! – Végigpásztáz tetőtől-talpig, a melleimnél elidőzik a tekintete. A vörös koktélruhám egyébként is úgy tapad rám, hogy egybeolvad a bőrömmel, viszont Matt tekintetétől meztelennek érzem magam.
     Elvörösödve próbálok hátat fordítani neki, ezzel megszakítva a bámészkodását.
– Jaj, hát itt vagy Mattiebaby! – hallatszik mellőlem egy szokatlanul magas hang. Odafordulok, és látom, ahogy egy szőke csaj végigsimít Matt karján. Valószínűleg ő az, akiről az előbb Muki beszélt.
     Blackwell mond valamit a csajnak, mert rám siklik a tekintete, rúzsozott ajkai pedig mosolyra húzódnak.
– Szia, a nevem Ella, de mindenki csak Hidrogénnek hív a hajam miatt. – Ekkor olyan hangosan felnyerít, hogy véletlenül kilöttyintem a koktélomat. Erős német akcentusa van, de ez nem lep meg. Napbarnított bőr, hosszú lábak, szőke haj, kék szemek, hatalmas cicik… kétségtelen, tipikus német.
     Műmosolyt villantok, próbálok kedvesen válaszolni.
– Lexie vagyok, örülök, hogy megismerhetlek, Nitrogén! – Mattre szegezem a tekintetem. – Nahát, Blackwell, nem is tudtam, hogy a periódusos rendszer egyik elemével randizgatsz. Ha ezt tudom, Lítiumként mutatkozom be – felelem tetetett csodálkozással.
     Épp csak egy másodpercre, de Matt mintha zavarba jött volna. Ez hirtelen még jobb kedvre derít, annyira, hogy már természetellenesnek hat a fülig érő szám.
–  Nem is tudtam, hogy ismeritek egymást! – tereli a témát Hidrogén. Előítéletek ide vagy oda, erősen az a gyanúm, hogy a csaj holtsötét. Fogadni mernék, hogy a „Hidrogén” becenevet is gúnynévként kapta, csak ő fogta fel bóknak.
– Hát, őőő… Mi igazából már régóta… - kezdi Matt a magyarázkodást, de ekkor félbeszakítja Brandon:
– Matt csaja! – kiált fel boldogan. Mármint tényleg boldogan. Mintha ezer éve nem látott volna, úgy öleli át a vállam.
     A vidámsága ragadós, a kezdeti művigyorom eltűnik az arcomról.
– Brandon! Mi újság? Rég találkoztunk – cseverészem.
     A szöszi srác belekortyol a koktélomba, majd hümmög párat.
– Semmi különös, megvagyok. Nem is tudtam, hogy ismered Josht – támaszkodik a pultnak.
– Tényleg, Vadmacska, honnan ismered Josht? – kérdezi Matt. Ügyet sem vet ezután Hidrogénre, aki azt kérdezgeti, hogy a barátja miért szólított engem így az előbb.
     Egy pillanatig sem habozok, úgy mesélem el a történetet, mintha igaz volna:
– Ma reggel, amikor mentem a könyvtárba dolgozni, összefutottam Josh-sal, mármint szó szerint. Véletlenül nekimentem, mert el voltam foglalva a telefonommal. De Josh tök jó fej volt, felsegített a földről, és mondta, hogy elkísér. Út közben beszélgettünk témáról témára ugrálva, amikor megemlítettem neki, hogy tegnap volt a szülinapom. Mire ő azt felelte, hogy „Tényleg? Nahát, én meg pont ma tartom az enyémet. Hatalmas bulit tartok este, ha ráérsz, akkor eljöhetnél”. Mire én: „Ó, hogyne, ott leszek”. Aztán telefonszámot cseréltünk, majd megígérte, hogy még találkozunk. Nos, dióhéjban ennyi – fejezem be a mesémet.
     Ugye mondanom sem kell, hogy még soha életemben nem beszéltem Josh-sal? Sőt, annak ellenére, hogy párszor már láttam a suliban, egyáltalán nem emlékszem az arcára. Mivel nem tudom, hogy Josh személyiségében milyen, ezért próbáltam nem romantikus mesévé alakítani a sztorimat, mert Brandon és Matt száz százalék, hogy sokkal jobban ismerik nálam, így egyből lebuktam volna.
     – Király, de azért nekem mindig Matt csaja maradsz, remélem, tudod – villant rám egy mosolyt Brandon, majd megpuszilja a homlokomat, és elmegy, mondván, ő felügyeli a DJ-t, hogy jó számokat játsszon. A szemem sarkából látom, hogy Matt arca megfeszül, kék szemei pedig résnyire összeszűkölnek, de mire felé fordulok, érzelemmentes arccal bámul rám.
     Hidrogén szeme ide-oda ugrál köztünk.
– Hogy érti azt Brandycica, hogy te Mattiebaby csaja maradsz? Ti együtt voltatok? – A mondat végét úgy felviszi, hogy attól félek, a magas hangfrekvenciától leszakad a diszkógömb.
     Na, ebből magyarázd ki magad, Lexie.
– Nézd, Hélium, ezt nehéz elmagyarázni, szóval próbálom röviden elmondani. Nem voltunk együtt, mert Mattiebaby csúnyán átvert. – Próbálom olyan gúnyosan mondani a nevét, amennyire csak tudom.
– Mi az, hogy átvertelek? – Matt szeme olyan szikrákat szór, hogy elfelejtem, amit mondani akarok. Most már tisztán látom, ahogy egy ideg az állán ugrándozik, annyira összeszorítja az állkapcsát.
     Felháborodottan közelebb hajolok hozzá.
– Ne mondd, hogy nem tudod!
– Honnan a francból kéne tudnom? – Ejha, jól felidegesítettem…
– Hagyjuk. Gratulálok. Felírhatsz engem is a listádra. Komolyan, hogy lehettem olyan hülye, hogy bedőltem neked? Miért támadt az a nevetséges gondolatom, hogy velem máshogyan fogsz viselkedni, mint az alkalmi ribancaiddal? – Kínosan felnevetek. Becsapva érzem magam, nem is várok választ a kérdéseimre.
– Mi? – zavarodik össze Matt. – Azt hittem, azért futottál úgy el, mert nem akarsz többet látni.
– Azért rohantam el, mert tudtam, hogy ez lesz – mutatok Hidrogénre. – Az én hibám, túl sok romantikus filmet láttam eddig.
     Mielőtt Matt válaszolna, megszólal a szőke szépség.
– Milyen alkalmi ribancokról beszél, Mattiebaby? – teszi csípőre a kezét. Azt hiszem, mérges, bár a sok alapozó – vagy plasztika – miatt alig látom az arcvonásait. Mindenesetre a szemöldöke összébb ugrott.
– Figyelj, Oxigén – válaszolok Matt helyett. – Azt javaslom neked, hogy ne éld bele magad annyira ebbe a csudiszupi kapcsolatba, mert miután lesmárol… – végignézek a csajon - Vagy inkább megdönt, azután te is csak egy leszel a sok ribanc közül. Én pedig nem akarok belefolyni a nőügyeidbe, szóval szeretném, ha békén hagynál. – A végét már Mattnek intézem, nem Hidrogénnek.
– Jaj, butus – kacarászik. – Mattiebaby engem tiszta szívéből szeret. Nézd, még egy karkötőt is kaptam tőle – nyújtja felém a karját, amin egy takonyzöld kövekkel díszített ékszer van.
– Te képes voltál Magnéziumnak egy ilyen karkötőt adni?! – támadom le Mattet. – Ilyet utoljára az egyik automatánál pörgettem négy éves koromban! – megfogom Hidrogén csuklóját és jobban szemügyre veszem, de teljesen felesleges, közelről sem lett szebb.
– Olyan karkötőt adok neki, amilyet akarok! – feleli gúnyosan Matt.
– Nekem nagyon tetszik, Mattiebaby – nyugtatja Hidrogén a karját simogatva.
     Valószínűleg az alkohol az oka annak, hogy nem bírom fékezni a nyelvemet. Őszintén, nem is az zavar, ahogyan kinéz ez a… karkötő. Hanem, hogy Hidrogént körülbelül egy napja ismeri, és máris adott neki egy ajándékot. Én mit kaptam tőle? Egy medvét, és egy csipkés förtelmet. Az előbbi a húgomnál, az utóbbi a kukában landolt.          
     – Te, Kalcium, mit is mondtál, mióta ismered Blackwellt? – húzom össze résnyire a szemeimet.
– Egy napja – mondja csillogó szemekkel, én pedig próbálok nem a szemébe röhögni. Viszont örülök, hogy Matt legalább nem egyszerre csapta nekünk a szelet.
     Matt hirtelen felpattan a helyéről.
– Megyünk táncolni? – Először azt hiszem, hogy tőlem kérdezi, mert végig a szemembe néz. De Hidrogén felé nyújtja a kezét, ezért kínosan beleharapok az ajkamba.
– Hát itt vagy, angyalom! – Hátulról valaki óvatosan megérinti a derekamat, és közelebb hajol a fülemhez, mint kellene. Már épp elküldeném Kenyáig az illetőt, mert azt hiszem, hogy erősen illuminált állapotban van, de mikor felé fordulok, egy ismerős barna szempár szegeződik rám.
     Fogalmam sincs, hogy hogy hívják a srácot. Mogyoróbarna szemei és világosbarna haja van, amit olykor megvilágítanak az arra eső partyfények. Egyáltalán nem tűnik részegnek. Édes mosolyra húzza a száját, amikor látja rajtam, hogy próbálok rájönni, ki is ő.
– Szia! Mizu? – találom meg a hangom a pár másodperces csönd után. A „mizu” sok esetben több mindent is jelenthet, esetemben talán a „ki a fasz vagy?” kérdéssel lehetne helyettesíteni.
     A srác megfogja a karomat és húzni kezd. Ez annyira meglep, hogy nem is tudok ellenkezni.
– Nagyon sápadtnak tűnsz, jót tenne neked egy kis friss levegő. – Odahajol a fülemhez, és olyan halkan belesuttog, hogy csak én hallom a nagy hangzavarban. – Nyugi, csak kimentelek a kínos szituból. Josh vagyok, egyébként – elhúzódik, majd hatalmas vigyorral továbbhúz.
     Ah, szóval ezért volt olyan ismerős. Elég rossz az arcmemóriám, de legalább most már tudom, hogy nem azért akar innen elráncigálni, hogy elraboljon/felszeleteljen/megerőszakoljon/bedrogozzon.
– Persze, menjünk – bólogatok sebesen párat, s még mielőtt követném, gyorsan odapillantok Mattre és Hidrogénre. Mindketten Josht nézik, de míg az utóbbi majd’ felfalja a tekintetével, addig az előbbi már azt tervezgetheti a fejében, hogy hogyan fogja megölni. Istenem, az a nézés! Esküszöm, megérte ezért eljönnöm erre a bulira! Lehet, hogy gyerekes vagyok, viszont élvezem, hogy Matt ennyire féltékeny. Legyen is!
     Kellemes melegség járja át a testem, mikor kilépünk a nyári éjszakába. Egy pillanatra megborzongok, pedig egyáltalán nem fázom.
– Tényleg te vagy Josh? – kérdezem a fiútól, aki egy dobozból kihúz egy szál cigarettát. Felém nyújtja, de megrázom a fejem. Visszateszi a zsebébe, a szájából kilógó szálat meggyújtja, s csak azután válaszol, miután beleszív:
– Végig ott ültem mellettetek, és pont hallottam, amikor megemlíted a nevem. Bár, nem sok mindent értettem a hangos zenétől, de a lényeget igen. Gondoltam, kihozlak onnan, ha már ilyen seggfej módon lepattintott Matt és a szőke barátnője.
     Összefonom magam előtt a karjaimat és dühösen válaszolok.
– Hát, felőlem aztán táncoljanak együtt, egyáltalán nem zavar. Fogadni mernék, hogy Alumínium most is épp úgy dörgölőzködik Blackwellhez, hogy reakcióba léptek egymással.
     Josh halkan felnevet, és odébb rúg egy kavicsot a földön.
– Nekem nem úgy tűnik, mintha hidegen hagyna – válaszolja pár másodperc múlva.
     Felhorkantok, a hangom pedig gúnyossá válik.
– Csak az zavar, hogy velem is játszadozott az a tuskó. Én hülye meg még figyelmeztettem is Szilíciumot, hogy Matt csak kihasználja, de mintha meg sem hallotta volna. Ezzel is csak magamat járattam le, biztosan rajtam röhögnek. Mint egy megcsalt szerető, vagy nem is tudom – nevetek fel rosszízűen.
     Josh eldobja az elszívott csikket, majd ismét a dobozért nyúl. Elgondolkozom, hogy vajon mindennap ilyen sok cigit szív el, vagy ő is amolyan kocabagós. Nincs bajom azokkal, akik dohányoznak, bár én magam még sosem próbáltam ki. Violet ki is röhög érte mindig.
     – Nem tudom, mióta ismeri a csajt, de nem tűnt úgy, mintha hosszútávara tervezne vele. Mondjuk, ha jól emlékszem velem is járt egy hetet, de az már körülbelül két éve volt. Azóta én abbahagytam a csapongó életet, ő nem.
     Próbálok visszaemlékezni, hogy Josh milyen a suliban. Ő is sportol, talán jéghokizik, de nem vagyok benne biztos. Viszont az tuti, hogy nem vág fel vele annyira, mint Matt.
– Jóban vagy Mattel? – kérdezem.
     Megrázza a fejét, és elfintorodik.
– Csak köszönőviszonyban vagyunk. Régen viszont jó haverok vagyunk, de akkoriban teljesen más ember voltam. Élveztem a sporttal járó hírnevet. Megkaptam bármelyik csajt a suliból, és én ki is használtam ezt. De rájöttem, hogy a sikeres élethez nemcsak a sport, hanem a tanulás is szükséges. Ezért abbahagytam a bulikat, a csajozást, és a tanulásra koncentráltam. Eleinte furcsa volt, meg folyton piszkáltak a barmok, de idővel felfogták, hogy nem akarok velük lógni, mert az csak újra felforgatná az életem. A szüleim azóta büszkébbek is rám, már nem mondogatják a rokonoknak azt, hogy lusta disznó vagyok – nevet fel. Semmi szomorúság nincs a hangjában, bár az utolsó mondatánál megforgatja a szemét. – Ezt a bulit is azért érdemeltem ki, mert jól zártam az évet – int a fejével az épület felé.
     Az utca túloldalán egy részeg csapat dülöngél és énekelget, mindegyik kezében egy-egy sörösüveg. Amikor az egyikük leejti, hangosan káromkodni, majd ismét nevetni kezdenek.
– Gondolom, most azt hiszed, hogy egy stréber vagyok, aki csak azért találta ki ezeket, hogy megsajnálj – mondja halkan.
     Ránézek az arcára, és hirtelen ötletből vezérelve belebokszolok a vállába, amolyan haver stílusban.
– Nyugi, még csak eszembe sem jutott, hogy sajnáljalak – vigyorgom. Ez láthatóan megnyugtatja, mert gyengéden meglöki a karomat.
Zavartan felevetünk, aztán beáll az a bizonyos kínos csend. Pontosabban nem nevezném annak, mert nem feszengek, és nem köszörülöm a torkomat, ahogy máskor szoktam. Csak némán állunk egymás mellett; én a közeli villanyoszlopon lévő plakátokat bámulom, ő pedig cigizik tovább.
     Amikor végez és elpöcköli a csikket, tanácstalan arccal felém fordul.
– Na, akkor mi legyen? Menjünk vissza Matthez és a szőke csajhoz vagy máshoz lenne kedved? – Amikor befejezi a mondatot, akaratlanul is mindenféle perverz dolgok jutnak eszembe. Nem tudom, hogy az ital, esetleg a Mattel együtt töltött idők az oka ennek, mindenesetre próbálom gyorsan elhessegetni ezeket a gondolatokat. Csak remélni merem, hogy közben nem vörösödtem el.
– Engem aztán nem zavar Blackwell és a nagyon okos Lítium kisasszony! – válaszolom mérgesen. – Egyébként szerinted jól nézek ki ebben a ruhában? Mármint csinosabb vagyok Szén-dioxidnál vagy nem? – tárom szét a karjaimat, hogy jobban szemügyre lehessen venni a ruhámat.
     Josh végigmér tetőtől-talpig, majd hümmögni kezd.
– Úgy feleljek erre a kérdésre, mintha Matt válaszolna, vagy a saját véleményemet akarod hallani?
– Mindkettőt – vágom rá. Érdekel, hogy mit gondol rólam, ugyanakkor ő biztosan jobban ismeri Mattet, elvégre egy évet biztosan együtt lógtak anno.
– Nos, ha Matt lennék, azt mondanám, hogy szúrni való vagy – feleli, majd mindkettőnkből kitör a nevetés. Mondjuk, ezt a választ magamtól is kitaláltam volna, azért örülök, hogy Josh nem próbált szépíteni rajta. – Viszont mivel én egy olyan ember vagyok, aki ugye szívesen felsegíti az elesett lányokat a földről, majd bocsánatkérés gyanánt elkíséri őket a könyvtárba… - Itt egy pillanatra lesütöm a szemem, miközben égni kezd az arcom. – …ezért én azt válaszolnám, hogy gyönyörű ez a ruha. Pont, mint a viselője.
     Az előbbi szégyenpírt felváltja a totális elvörösödés, a szívem pedig vadul ugrálni kezd a mellkasomban. Egy ideig még a benntartott levegőt sem tudom kiengedni, nem hogy megszólalni. Ilyenkor egyébként mit szokás mondani? Hogy köszönöm? Az olyan prűd. Elvégre már nagyon régen mondtak nekem bármiféle bókot. (Nagyapa „olyan formás a segged, hogy még a söröm is megállna rajta” beszólása természetesen nem számít annak.) 
– Már jó régóta nem mondtak nekem ilyesmiket – válaszolom őszintén.
– Szeretem meglepni az embereket – mosolyog. Az hittem azt mondja majd, hogy „igen, így szoktam felszedni a csajokat, és látom téged is levettelek a lábadról”. Legalábbis egy egoista, narcisztikus pasi – khm, Matt – biztosan így hozott volna még jobban zavarba. Ehelyett itt áll előttem egy srác, akit körülbelül fél órája ismerek, és már most sokkal kedvesebb volt velem, mint amit megérdemlek.
– Na, végre, már mindenhol kerestelek! – ront ki az ajtón Rox. Ijedten odafordulok a barátnőmhöz, akinek szőke haja csapzottan tapad izzadt, kipirosodott arcához. Meglehetősen kapkodva veszi a levegőt, de próbál úrrá lenni magán, amikor észreveszi, hogy nem egyedül ácsorgok.
– Nahát, szia Josh! – erőltet egy mosolyt az arcára, majd egy „úgyis el kell árulnod a részleteket” pillantás vet rám. – Matt mondta, hogy idekint vagy. Valami szőke csajjal az ölében iszogat, és meglehetősen dühös volt, amikor megkérdeztem, hogy merre talállak – vág egy fintort.
– Josh mentett ki egy kínos szituációból. Meglehetősen jobb társaság, mint Blackwell és Foszfor – mosolygok rá.
– Ez megtisztelő, köszönöm – teszi a kezét a szívére Josh, majd szipog párat, mint aki tényleg meghatódott.
     Rox tapsol egyet és várakozóan néz ránk.
– Nos, szeretnétek még egy kicsit beszélgetni, vagy indulhatunk? Mivel én vezetek, ezért nem olyan jó másokat nézni, ahogyan iszogatnak – feleli lebiggyesztett szájjal. – De azért köszi, hogy meghívtál minket – teszi hozzá.
– Ugyan, a vendégek feléről azt sem tudom, hogy kicsodák – legyint Josh. – Megadod a számod? – fordul felém a zsebében kotorászva.
     Rox belecsíp egyet karomba, amikor hosszú másodpercekig nem válaszolok. Meglep a fiú merészsége, általában senki sem kéri el az első találkozás alkalmával a telefonszámomat.
– Persze – válaszolom még mindig összezavarodva, majd próbálom hiba nélkül bediktálni a számokat.
     Megköszöni, aztán mosolyogva hozzáteszi, hogy holnap keresni fog. Amitől nekem furcsamód izzadni kezd a tenyerem, és egy idióta vigyor ül ki az arcomra. Rox a karomnál fogva húz a kocsihoz, ami nem is baj, tekintve, hogy a zavarom miatt képes lennék más autójába beülni.
     Barátnőm csak akkor szólal meg, amikor beültünk a kényelmes bőrülésekbe.
– És most, Lexie Wilcat, mindent hallani akarok – indítja be a járművet, én pedig kuncogva beszámolok az elmúlt pár óra izgalmas eseményeiről. Próbálok közönyös hanggal mesélni Blackwell és Hidrogén nevetséges bájologásáról, de még Rox is megjegyzi, hogy úgysem maradnak együtt három napnál tovább. Aztán visszaidézem a Josh-sal folytatott párbeszédünk lényegét, amire barátnőm hangos sóhajokkal és izgatott „juj” szavakkal reagál.

     Észre sem veszem, hogy a levakarhatatlan vigyor még akkor is ott díszeleg az arcomon, amikor lefekvéskor Josh szavai járnak a fejemben. Újra és újra visszaidézem a nevetését, amitől apró gödröcskék jelennek meg az arcán, a melegséget sugárzó barna szemeit, és világosbarna tincseit, amik épp, hogy csak a homlokába lógnak. A párnámba temetem az arcom, mintha attól félnék, hogy valaki meglátja az idióta somolygásom. A holnapra gondolok, na meg arra, hogy ismét találkozhassak vele.

Vétek lenne itt félbehagyni a történetet, nem? :D Kommentben várom a véleményeteket! 

35 megjegyzés:

  1. Nehogy abba hagyd!!! Légyszi légysziiiii!!!! Imádom ezt a történetet! Josh tök cuki, át is pártolnék hozzá, de már Matté a szívem.... Haláli volt ez a periódusos rendszer :-D

    VálaszTörlés
  2. Drága Netty!
    Imádtam ezt a részt is, és bár szeretem Josht, azért Matt az igazi :3
    Vétek lenne, ha abbahagynád a történetet, mert egyedi és hihetetlenül tehetséges vagy. Alig várom a folytatást :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, örülök, hogy tetszett :) <3

      Törlés
  3. Soha nem szoktam kommentálni sehova de ez a kedvenc blogom és nem hagyhatom hogy befejezd imádom nagyon jól írsz maga a történet is fantasztikus és vicces a legnagyobb hibát kovetned el azzal ha abba hagynad. Szóval várom a folytatást.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, hogy kommenteltél, sokat jelent nekem :) És köszönöm szépen.

      Törlés
  4. Annyira megörültem, mikor láttam, hogy kint van az új rész*-*
    És ne hagyd abba a blogod, mert egyszerűen fantasztikus.
    Érdekes, általában az olyan mellékszereplőket, akik a főszrepelő csajnak "udvarolnak" nem szoktam bírni, de Josht megszerettem.:))
    Várom a következőt!*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, örülök, hogy tetszett :) <3

      Törlés
  5. Imádtam! Mint előttem is írták vétek lenne abba hagyni ezt a blogot! Még ha ritkán is vannak részek, az se baj, mert legalább vannak. Josh nagyon szimpi de Mattet már megszerettem! Kíváncsian várom a folytatást!
    Nagy ölelés!
    Ui.: ihletben gazdag további nyarat neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak pár ember érdeklődik annyira a történet iránt, hogy tegyen is érte, szóval az, hogy folytatódni fog-e, egyáltalán nem rajtam áll. :)
      Neked is további szép nyarat!

      Törlés
  6. Kedves Netty,
    A bloggodra tegnap találtam rá, s amint elolvasta a megosztott részletet az utolsó fejezetből, már tudtam, hogy fantasztikus lehet. Elkezdtem hát olvasni. Kis idő múlva meg is voltam mind a 17 fejezettel. Mikor befejeztem, rájöttem, hogy én is imádom Mattet, ő az a tipikus álompasi, akit minden lány akar. De valamiért nem szeretem Lexie-t. Sőt! Ami bevallom furcsa, hiszen az ő szemszögéből olvashatom a történetet. Viszont Rox és Violet a szívembe lopták magukat. Jókat nevettem nagyapa beszólásain is, és ne felejtsúk el az ikreket sem, amiért nagy taps jár neked. Szeretem, ahogyan írsz, de legfőképp a párbeszédek fogtak meg. Egy szó, mint száz, gratulálok. Remek dolgot alkottál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Jane, nagyon örülök, hogy megtetszett a blog, köszönöm, hogy őszintén leírtad a véleményed. :) Semmi baj nincs azzal, ha nem szeretted meg Lexie-t, sokan nem szeretik :D
      A párbeszédeket a kisujjamból rázom ki, a leíró részek viszont nehezen jönnek :D
      Köszönöm szépen.

      Törlés
  7. Tegnap találtam rá erre a blogra és azóta se tudom abbahagyni az olvasást :)) Nagyon Imádom *------* Nagyon jól írsz!!!! Ne hagyd abba :33 Izgatottan várom a következő részét :D

    VálaszTörlés
  8. Nehogy abba merd hagyni a blogot mert több olvasoddal együtt mekeresünk és addig "kínzunk" amedig meg nem irod a következő részt.Ez a legjobb blog amit olvasok pedig olvasok egy párat.
    Ui.:Bocsi a helyesírási hibákért.

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Szerintem vétek lenne itt félbe hagyni a történetet, mert habár sokféle képpen alakulható függővéggel zárhat, nem örülnék neki, ha az első blog, aminek követem a részeit befejezetlenül érne véget. Nekem a szívemhez nőtt minden szereplő és akármennyi idő után szívesen olvasnék róluk, akkor is, ha csak félévente kaphatunk belőlük.
    Varázslatos író vagy Netty, talán az egyetlen, akit képes vagyok elviselni a jelenlegi blogger világból. Nem erőltetettek a leírások, a párbeszédek tökéletesek, a karakterek kiforrottak és nem gyerekes és meggondolatlan a gondolkodásuk.
    Remélem számított valamennyit a kommentem és ha akármennyi idő után is folytatni szeretnéd, én el fogom olvasni.
    Sky

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon köszönöm a kedves szavakat, bár rengeteg blogger van, akik sokkal jobban írnak nálam. Br, mostanában ők is egyre inaktívabbak. :( Mindenesetre köszönöm a biztatást, hamarosan jövök a következő résszel.

      Törlés
  10. Szia!

    Jaaj, olyan nehéz ilyenkor összeszedni a gondolataimat. Mert sokkolóan jól írsz. Annyira lendületes és magával ragadó és, mindenek előtt, humoros, és teljesen elvarázsoltál. Már az ötlet is... Az álterhesség... Zseniális! És hát Violet magatartásproblémája sem akasztja ki a sablonmérőt, sőt.
    Na de a lényeg az, hogy mennyire imádnivaló párost teremtettél. Imádom Lexie-t. Nem az a tipikus rinyagép, ami általában előfordul a blogokban, sőt szerintem eléggé talpraesett, tudja, mit akar, őszinte és intelligens. Nekem ennyi bőven elég ahhoz, hogy kedveljem. És Mattiebaby pedig egy igazi álompasi. *-* Nagyon bírom az ilyen rosszfiúkat, akik amúgy elég szemét módon használják ki a lányokat, de hogyha megjelenik az életükben a saját Vadmacskájuk, akkor megváltoznak, és megtanulják értékelni a másik nemet. Jaaaj. Amúgy rengeteget röhögtem a fehérneműs húzásán, annyira hülye. :D Josh is szimpatikus lett, nagyon aranyos tőle, hogy kimentette Lexie-t a kínos szituból. De számomra ő olyan... uncsi. Tényleg cuki, és dicséretes a megváltozása, de szerintem Lexie-hez valaki vadabb, valaki izgalmasabb illik, olyan, aki meg tudja lepni. Magamhoz el tudnék képzelni egy Josh-t, de ő más, neki nem erre van szüksége, még ha most ezt is érzi. Szerintem egyszerűen belehabarodott, de aaajh, Matt meg közte lehet akár szerelem is, és szerintem ők egy tuti páros lennének. Maxie? Vagy Lett? :D (Ezeket még én sem gondoltam komolyan, nyugi.) De a kedvenc szereplőm akkor is a nagypapa, szóval több szerepet neki! :D Megalapítom a nagypapa fanclubot, szóval én leszek az elnök. (Megjegyzés magamnak: ezentúl soha nem írok kommentet, mikor több, mint huszonnégy órája nem aludtam.)
    Jaj, nem tudok neked mit írni, mert abból csak hülyeség lesz, de én nem szeretném, ha abbahagynád, mert nagyon egyedi a humorod és a stílusod, és kíváncsi vagyok a folytatásra.

    Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nahát, nem is tudtam, hogy olvasod a blogomat! (Azt meg végképp nem, hogy tetszik is.) Köszönöm szépen a jó hosszú véleményt, öröm volt olvasni. Ígérem, megpróbálok több nagyapás részt írni, csak sokszor félek, hogy túlságosan elered a nyelve :D
      Köszönöm szépen még egyszer. :) (Velem is az a baj, hogy sokszor mást sem tudok kinyögni ilyenkor, csak azt, hogy "köszönöm szépen")

      Törlés
  11. Ez nagyon jó!
    Josh szerintem aranyos meg minden, de akkor is Matt az igazi. :)
    Ne hagyd abba a történetet, mert akkor sok olvasód lenne szomorú köztük én is..:( :))
    D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Hamarosan érkezik a folytatás, túlságosan nagy lelkiismeret-furdalásom lenne, ha most cserben hagynálak titeket. :)

      Törlés
  12. Szia! Nagyon jó rész lett és már alig várom a kövit. :3 Nos, általában utálom azokat a srácokat akik a főszereplő csajszi körül lebzselnek és nehezítik a főszereplősráccal kialakult kapcsolatot. Nade, nekem kell egy Josh :3333 irtózatosan aranyos volt és Matt szöges ellentéte. Most komoly dilemma, hogy kié legyen a szívem. Matt vagy Josh???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszett az új rész, remélem azért majd sikerül eldöntened, hogy kié legyen a szíved :D

      Törlés
  13. Ne. Hagyd. Abba.
    Mar majdnem egy eve olvasom a blogodat (idk higy az lehet e de az biztos hogy nagyon regota) es komolyan mondom minden resz utan felteszem magamnak a kerdest hogy ez miert nincs meg publikalva. Egyszeruen olyan csodalatosan tehetseges vagy az irashoz, hogy az hihetetlen es tobbek kozott en is barmit megtennek hogy ilyen jol tudjak irni.
    Kihaltam a periodusos rendszeres vicceken, eskuszom rohogogorcsot kaptam.
    Es tenyleg vetek lenne itt abbahagyni! Megertem ha nincs ra sok idos vagy valami, de en szemely szerint meg akkor is ha nem surun toltesz fel reszt ezekert elek!:D
    Egyebkent nem csak azert lenne kar ha abbahagynad, mert ezt a nagyon jo szivmelengeto kis tortenetet magunk mogott kellene hagyni, hanem azert mert komolyan akkora tehetseg vagy hogy ezt kar lenne elvesztegetned. Szoval csak igy tovabb, csinald amit eddig is mert a te blogod merem azt mondani magyarorszag egyik legjobbja es a legfintosabb hogy legy boldog!:) kitartas es varom az uj reszt!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Huu, nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, nagyon jól estek :) Bár, szerintem vannak nálam jobb bloggerek, de azért örülök, hogy engem tartasz a legjobbnak :) :)
      Köszönöm még egyszer! <3

      Törlés
  14. Szia! :) Regota figyelemmel kovetem a blogodat, es nagyon nagyon szeretem is. Azert nem kommenteltem eddig, mert kicsit kinosnak erzem ha regebbi reszhez kommentelek (ne kerdezd, miert), es sosem akartam elolvasni a legujabbat, de ez most megtortent. Nem tudom, hogy masokkal ez hogy van, de en vegig egy filmnek kepzelem el az egesz tortenetet. Remelem, egyszer, valaha meg lesz filmesitve, vagy legalabb konyvesitve :) nagy sikert aratna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Nahát, nem is tudtam, hogy olvasod a blogomat! Elárulok egy titkot; én is filmként képzeltem el eredetileg a történetet. Le sem akartam írni, túlságosan hülyeségnek tartottam. Viszont nem hinném, hogy könyvként megállná a helyét :)

      Törlés
  15. Nagyon nagyon nagy baj !!! Szoval pls folytasd hamar !!!! ❤❤

    VálaszTörlés
  16. Szia Netty!
    Most találtam meg a blogod és nagyon tetszik és szerintem nagyon tehetséges vagy az irásban!😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia ☺️
      Koszonom szepen, orulok, hogy tetszik a blog ❤️❤️

      Törlés
  17. Szia!
    Nem rég kezdtem el olvasni az írásaid ami egyszerűn csodásak.Nagyon tehetséges vagy �� Remélem folytadod majd a blogot��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Koszonom szepen, orulok, hogy tetszik a blog! A folytatas par napon belul erkezik, mar a felet megirtam! :)

      Törlés