2015. szeptember 26., szombat

10. fejezet

Sziasztok! Mérhetetlenül sajnálom, hogy az elmúlt időben nem érkeztek fejezetek, de annyira lefoglal az iskola, hogy örülök, ha egy kicsit a géphez tudok ülni. Szóval mindenkitől elnézést, és már most leszögezném, hogy nem tudom, mikor fog érkezni a következő fejezet. Nem fogok ígérgetni semmit, mert rendszerint nem tartom be, de igyekszem a Facebook csoportba kirakni a körülbelüli időpontokat. Ó, és még valami. Egy nagyon édes és aranyos olvasóm rám írt a minap, hogy minden rendben van-e velem, és hiányolja a részeket. Mérhetetlenül boldog voltam, amikor elolvastam az üzenetét, és az előző részhez érkezett kommenteket, komolyan, imádlak titeket. Mindenkinek kellemes olvasást. :)

10.

Még akkor is kedvellek, amikor minden erőmmel azon vagyok, hogy ne kedveljelek.
- Rachel Gibson

Reggel általában két dologra kelek; Nagyi lágy, dallamos hangjára vagy Violet visító, kellemetlen ordibálására. Ám kivételesen nem ők, hanem egy belém hasító fájdalom ébreszt, amitől először azt hiszem, hogy kettéhasad a fejem. Halkan nyöszörögni kezdek, abban reménykedem, hogy valaki sürgősen megszünteti a fájdalmat. Lassan kinyitom a szemem, és egy teljesen ismeretlen környezetben találom magam; fekete és fehér bútorok vesznek körül.
     Szuper, elraboltak a pszichopaták.

Mielőtt végiggondolnám, hogy hogyan kerültem ide, és legfőképp, hogy hol van az az itt, kinyílik a szobaajtó, és Matt sétál be. Amint meglátja, hogy felébredtem, vigyorogni kezd és leül az ágy szélére.
     – Jó reggelt, Vadmacska! Úgy nézel ki, mint a mosott szar – közli velem az egyébként tök egyértelmű tényt. Naná, hogy szarul nézek ki, úgy is érzem magam, de miért kell ezt az orrom alá dörgölnie?
– Sürgősen állítsd magad takarékra, Blackwell! – morgom kedvtelenül. Még a saját, amúgy egyáltalán nem magas hangomtól is lüktetni kezd a halántékom. – Inkább hozz egy fejfájás-csillapítót, mert itt fog leesni a fejem.
     Matt mellém bök az éjjeliszekrényre, amin nem csak egy pohár víz, hanem két szem gyógyszer is van. Sebtén felkapom a pirulákat, és egy húzásra lenyelem mindkettőt.
– Mi történt tegnap? És hol vagyok?
– Nálam. Miután sikeresen lerészegedtél, úgy gondoltam, hogy hazahozlak – vonja meg a vállát.
     Egy pillanatig próbálom felidézni, hogy mi történt tegnap, ami még nagyobb fájdalommal jár, ám nem jutok semmire. Az még halványan dereng, hogy lázadni akartam a világ ellen. Tizenkilenc évesen. Ki vagyok én, Miley Cyrus?
– Először is, ez nekem nem az otthonom, másodszor pedig pont te hoztál haza engem? Nem fordítva volt? – Elképzelhetetlennek tartom, hogy ÉN részeg voltam, Ő pedig nem. Ahogy viszont végignézek rajta, elkönyvelem, hogy nem így volt. Naná, hogy az ő haja még most is be van lőve, mintha órákig a tükör előtt igazgatta volna, arcán nyomát sem lehet látni a fáradságnak, és nagyon nem úgy néz ki, mint akinek szörnyű fájdalmai lennének – velem ellentétben.
– Ha tudnád miket mondtál nekem – sóhajt. Látszik rajta, hogy azt szeretné, ha kérdezősködnék, én pedig sajnos nem tudok nem rákérdezni:
– Miket?
– Hogy nálam vonzóbb srácot még nem láttál, és szívesen lefeküdnél velem – közli szemrebbenés nélkül, olyan természetes hangon, mintha az időjárásról beszélgetnénk. Egy pár másodpercig csak pislogok nagy szemekkel, mire Matt elröhögi magát, de nem mondja, hogy az előbb csak viccelt.
– Tudod, Blackwell, ilyet akkor se mondanék neked, ha alkoholmérgezést kapnék a sok piától.
– Pedig így volt – bizonygatja – Ott álltál, sőt, amikor ezeket mondtad nekem, ráborultál a mellkasomra. Még azt is hozzátetted, hogy soha ne hagyjalak el, mert én vagyok a mindened.
     Elég furcsa arcot vághatok, mert Matt erősen összeszorítja a száját, nehogy felnevessen.
– Oké, most már száz százalék, hogy te voltál részeg. Blackwell, ilyet még a halálom szélén se mondok senkinek. Inkább azt meséld el, hogy hol találtál rám, vagy, hogy mi történt. – Nagyon szeretném megtudni, hogy a buliról, ahova eredetileg Roxszal mentem, hogy kerültem ide, Matt szobájába.
– Hát, megérkeztetek Roxszal, aztán elmentem azzal a bomba szőke csajjal, majd amikor visszamentem megkérdezni Kuki-Mukit, hogy hol vagy, azt mondták, hogy ittál párat Daviddel, és valahol a tömegben rázzátok magatokat – magyarázza. Elég tömören mesélte el az eseményeket, de még így is látom rajta, hogy a vége felé idegesen néz a szoba másik végébe.
– Ki az a David? – Most, hogy Matt megemlítette, már nekem is rémlik valami, mindenesetre nem valami jó dolog kapcsolódik Davidhez, ahogy látom.
– Amikor megtaláltalak titeket, akkor épp le akart smárolni – közli idegesen – De szerencsére időben odaértem, és leszedtem rólad, majd megértettem vele, hogy a csajomhoz nem nyúlhat senki se.
     Elképzelem a jelenetet, amint Matt valakit „leszed” rólam, és megfenyegeti. Akaratom ellenére elmosolyodom, magamban pedig ujjongok, hogy Matt figyelt rám. Na, jó, azért igazán érkezhetett volna előbb is, mielőtt leiszom magam, de jobb később, mint soha. Azzal pedig kivételesen nem foglalkozom, hogy megint csajomnak szólított.
     Az ő tekintete is ellágyul, amikor látja rajtam, hogy ezerrel mosolygok.
– Anya adott pár cuccot, bent vannak a fürdőben, zuhanyozz le, öltözz át, és gyere le reggelizni. Ha nem baj, az őseim is itthon vannak még. Nyugi, jó fejek – teszi hozzá Matt, miután leolvassa az arcomról az aggodalmat. Nem igazán szeretnék Matt szüleivel találkozni, ki tudja, mit gondolnak rólam azok után, hogy egyetlen fiúcskájukat belerángatták egy apás szerepbe. Fordított esetben a Nagyi bizonyára serpenyővel ütné agyon az illetőt.
– Merre van a fürdő? – kérdezem. Matt feláll, és int, hogy kövessem. Engedelmesen megyek mögötte, amíg a mellettünk lévő ajtóra nem mutat. Ott aztán kitárja előttem az ajtót, és beljebb lök. Bent aztán rájövök, hogy ez a család nagyon kedveli a fekete-fehér színeket, mert csak ilyen bútorokat látok. Fekete mosdó, fehér zuhanyzó és fürdőkád, sőt, még a csempék is szimmetrikusan váltják egymást. Fekete, fehér, fekete, fehér, fekete… És ki nem találnátok... Fehér.
– Lent várunk, de ha fél órán belül nem jössz ki, bemegyek – vigyorog rám. Magamban lejátszom ezt a jelenetet, ahogy Matt beront, miközben én zuhanyozok. Válaszul becsaptam az orra előtt az ajtót, de még hallottam, hogy a túloldalon felnevet.
     Viszonylag hamar végzek a zuhanyzással, legalábbis Matt nem töri rám az ajtót. Igaz, kétszer bekopogott, hogy élek-e még, de viszonylag gyorsan készen lettem. A probléma csak akkor kezdődik, amikor meglátom a ruhákat, amiket elvileg Matt nekem szánt. A pólón annyi flitter díszeleg, hogy egy buliban simán diszkógömbnek néznének, a tapadó pedig neonpink, és csak a térdemig ér. Most vagy Matt édesanyja öltözködik ennyire csicsásan, vagy szimplán így akar Blackwell kiszúrni velem. Nagyon remélem, hogy az előbbiről van szó.
     Ám amint leérek a konyhába, a kiszűrődő hangok elhallgatnak, és mindenki egy emberként néz rám. Matt anyja megáll az asztal mellett, kezében egy pohárral, Matt apja pedig épp a szájához emeli a csészéjét, amikor teljesen mozdulatlanná válik. Egyedül Matt válla rázkódik, és tudom, nem azon nevet, hogy a szülei egészen egyszerűen megdermedtek, hanem rajtam.
– Drága lányom, mi van rajtad? – szólal meg Matt anyja, és összeráncolja a szemöldökét.
     A szégyenérzet teljesen elönt, magamban pedig azt kívánom, hogy bárcsak megnyílna alattam a föld, és elsüllyednék. Elkezdem lefelé huzigálni a flitteres felsőt, hogy legalább egy minimálisan takarja a tapadónadrágomat.
– Bocsi anya, sajnos ezt az egy cuccot találtam neki. Bár szerintem baszott jól áll, főleg az a tapadó… Fordulj csak meg egy picit. – Matt apró köröket rajzol a levegőbe, gondolom, azt várja, hogy hátat fordítsak. Aha. Várhatja.
     Matt apja csak hangosan felnevet fia beszólásán, ám az anyja szúrós pillantásokat lövell felé, ami megteszi a hatását, mert Matt abbahagyja a vigyorgását.
– Gondolhattam volna, hogy az idióta fiam a tettes – sóhajt - Ülj le, reggelizz meg, Matt, te meg nem csak bocsánatot kérsz tőle, hanem haza is kíséred. Adam, te pedig hagyd abba a nevetést. – Matt anyja elég keményen tud parancsolni, a két fiú pedig rögtön bólint párat. Úgy látszik, Matt anyja a főnök. – Te pedig ne állj ott, mint egy faszent, ülj le, és reggelizz velünk. Beth vagyok egyébként, ő pedig Adam – mutat a vele szemben ülő emberre.
Rögtön engedelmeskedek és helyet foglalok Mattel szemben. Egy pillanatig elgondolkodom, hogy vajon most nekem is be kéne-e mutatkoznom neki, de végül nem szólok egy szót sem.
– Matt említette, hogy kínosan érzed magad a társaságunkban. Miért? – Megáll a kezemben a tányéromon lévő pirítós, és tágra nyílt szemekkel nézek a szőke hajú, szigorú Beth-re. Komolyan, mintha valami rendőrségi kivallatáson lennék.
– Anya! – szól erélyesen Matt, ám Beth rá se pillant – Hagyd már Vadmacskát! Mondtam már, hogy a történtek miatt érzi magát kínosan, mert nem tudta, hogy hogyan reagáltok a dolgokra.
     Az anyuka végre ránéz fagyos, kék szemeivel.
– Evésre használd a szád, Lexie-t kérdeztem. – Ismét nekem szenteli a figyelmét, mire megköszörülöm a torkom, és próbálok elfogadható választ adni a kérdésére:
– Valóban, a történtek miatt érzem magam kellemetlenül.
     Beth bólint egyet és fintorogni kezd.
– Örülök neki, hogy a fiam végre talált egy rendes lányt, aki nem olyan, mint az éjszaka. Nem is értem ezeket a mai lányokat. Miért jó nekik, ha ribancok lehetnek? Úgy gyűjtik a pasikat, mint én anno a matricákat – ingatja a fejét – Visszatérve nem haragszunk, és kitartást neked és a húgodnak. Viszont egy valamit nem értek. Miért épp álterhes lettél? Ez miben akadályozza meg azt, hogy a testvéredet elküldjék Oklahomába? – Meglepődök, hogy Matt ennyi mindent elmesélt az anyjának, és végre egyszer kezdem tényleg elhinni, hogy nem mérges rám. A kérdés jogos, egészen tegnapig én se tudtam volna rá válaszolni.
– Hát, tegnap délután például a húgom önként felajánlotta, hogy elmegy helyettem a boltba, hogy ne legyek rosszul a melegben. Gondolom, azt akarja elérni, hogy Nagyi velem foglalkozzon, és ne vele, ha pedig rá terelődik a szó, akkor azzal hárít, hogy mindenképp szeretne nekem segíteni mindenben, ezzel pedig Nagyi nem nagyon tud vitatkozni. Ő és Nagyapa öreg, nem bírják el a bevásárló szatyrokat, én pedig bár még bőven cipekedhetnék, mégis féltenek.
     Beth beleegyezően bólint, látszik rajta, hogy erre nem is gondolt. Elfordítja a tekintetét, és az előtte lévő pirítósát kezdi falatozni. A bögrémért nyúlok, s mikor már azt hiszem, hogy a reggeli további része csendben és gyorsan telik majd el, Beth két falat között megkérdezi tőlem:
– És tetszik neked a fiam? – Egyszerre akarok tiltakozni és nyelni, ezért egy apró fulladásroham tör rám. Igazán filmbe illő a jelenet, a különbség csak annyi, hogy míg a színésznők általában egyet-kettőt köhögnek, addig én a halálom szélén vagyok. Erősen ütögetem a mellkasom, noha tudom, hogy a hátamat kellene. Miután nagyjából abbamarad a rohamom, könnyes szemmel nézek az előttem röhögő Mattre. Igazán örülök neki, hogy rajtam nevet, remélem, megakad a torkán az a gyönyörű pirítós!
     Beth ennek ellenére csak unottan nézi a szerencsétlenkedésemet.
– Hacsak nincs még egy fia, akkor a válaszom nem.
– Hazudik! – vágja rá Matt – Imád engem. Bár, ki nem? Döglenek értem a nők, nincs mit ezen szégyellnem. Sőt, már olyan is volt, hogy hozzászóltam egy kicsit idősebb nőhöz, és még ő is elájult örömében – közli fennhangon. Matt apja válaszul hümmög egyet, ezzel kifejezve, hogy mennyire büszke a kicsi Matthew-ra.
     Beth diszkréten krákog egyet, majd lesajnálóan Mattre néz.
– Ha ezzel most a szomszéd Anne nénire céloztál, jelzem, hogy nem elájult, csak elaludt a fotelében. Szóval inkább unalmas a dumád, és nem szívdöglesztő.
     Most rajtam a sor, hogy kiröhögjem Mattet, aki csak szúrósan odapillant az anyjára, majd legyint egyet.
– Egy biztos: te döglesz értem – mutat rám és magabiztosan bólogat közben. Meg mernék esküdni, hogy Beth egy pillanatra elmosolyodik, vagy legalábbis egy fintor fut végig az arcán.
– Én nem döglök érted. Látod? Élek. Tudod, ki döglik érted? Maximum egy hal, de az is csak akkor, ha kiveszed a vízből, és ledobod a partra. Ó, várj, ő valóban döglődik, csak nem tőled. – Úgy viselkedek, mint egy ovis kisgyerek, komolyan, tizenkilenc éves létemre leállok vitatkozni egy húszéves kisfiúval. Bár, ezek után megkérdőjelezem, hogy valóban tizenkilenc éves vagyok-e. Az én korosztályom már érett felnőttként viselkedik. Oké, kivéve, ha nincs egy Violet féle húga.
– Anyaaa, szólj rá Vadmacskára, mert megsértett! – Na, tessék, nem megmondtam?
– Helyes, legalább valaki helyre teszi a fejed – válaszolja Beth, majd egy hihetetlen dolgot tesz. Rám kacsint. Először azt hiszem, hogy képzeltem ezt a kacsintás, de nem, a szigorú, megtörhetetlen, szókimondó anyuka kacsintott. Léteznek még csodák.
     A reggeli ezután nyugodtan telik, Matt apja mesél a feleségének és a fiának, én pedig kimaradok a beszélgetésből, szerencsére. Csak akkor veszem észre az előttem lévő telefonomat, amikor rezegni kezd. Magamban imádkozom, hogy ne Aaron legyen az. Pedig de. Ő az. Lélekben felkészülök a lecseszésre, és fittyet hányva a „reggeli közben nem telefonálunk” szabályra, majd felveszem a telefont.
     Időm sincs köszönni, mert Aaron egy hangosat morog.
– Végre, Ms Őfelsége felveszi a telefonját. Mondd csak, te tényleg Mattnél vagy? Hogy kerültél oda? A szöszi csak annyit mondott, hogy részegen kellett elráncigálni a buliról. Na, szólalj már meg!
– Ha levegőt is vennél, akkor elmondanám, hogy fogalmam sincs, hogy mi történt este, és igen, tényleg itt vagyok Mattnél.
     Aaron lejjebb veszi a hangerőt, de hallom, hogy alig bírja visszafogni magát.
– Mindegy, azért nem féltelek téged sem, de őszintén, engem miért nem hívtatok meg? Ugye tudod, hogy mostantól örihari? – hangosat csettint a nyelvével.
– Örihari? De úgy tudtam, hogy nem szereted a bulikat!
– Mii?? Igen, magát a bulit nem szeretem, utálok izzadt, büdös testek között rángatózni, mint egy rohamos beteg. Azokról a pasikról nem is beszélve, akiknél a táncolás egyenlő a fejjel bólogató gyalogkakukkal. De azt egy szóval nem mondtam, hogy nem szeretek mindenféle színes löttyöket inni, miközben hangosan vihogunk valami ciki sztorin.
– Oké, oké, értem. Ígérem, többet nem csinálok ilyet, de kárpótlásul ma csinálhatnánk valamit. Mármint valami olyasmit, amit másnaposan is tudok csinálni.
– Hát, nem is tudom – húzza az agyam Aaron – Esetleg, ha elkísérsz a szépségszalonba. Nem mondhatsz nemet! Rád is férne egy kis helyrerakás, komolyan, mostanában úgy nézel ki, mint egy élőhalott.
     A fájdalomcsillapító ellenére a fejem még mindig sajog, szóval legszívesebben nemet mondanék Aaronnek, de az egyik felem nem tűri az ilyesfajta sértegetéseket, másrészt nem akarom, hogy még jobban megharagudjon.
– Rendben, nyertél, gyere át körülbelül fél óra múlva.
– Ott leszek, de pontos legyél. Nem szeretném nagyapád prosztatabajait hallgatni, azt meg pláne, hogy ő miket csinált az én időmben. Mert míg egy normális idős bácsi azt mondaná, hogy kártyákat gyűjtött, meg dominózott, addig a te nagyapád arra tanít, hogy hogyan szerezzek illegális dolgokat. – Átvált Nagyapa hangjára – Ó, és ne tudd meg fiacskám, hogy hány lányt fektettem meg. Rengeteget. Igaz Rose? – Itt most Nagyi hangját imitálja, miközben folyamatosan röhögök. – Jaj, George, menj, és nézd meg inkább, hogy kint vagyok-e az udvaron.
     A körülöttem lévő emberek valószínűleg egy retardált lány haldoklási folyamatát láthatják, azonban bárhogyan próbálom visszatartani a röhögést, nem megy. Aaron hallhatja, hogy elköszönni se tudok tőle, ezért leteszi a telefont. Megemberelem magam, és valami rettentő szomorú dologra gondolok, a baj csak az, hogy ilyenkor minden viccesebbnek tűnik.
– Megnyugodtál? – kérdezi Beth. Szegény, biztos nincs hozzászokva az ilyesfajta viselkedéshez.
– Nem – tör ki belőlem újra a nevetés. Este tuti felhívom az orvosokat, és közlöm velük, hogy a nevetéstől erősödik a fejfájás, szóval sürgősen tegyenek egy kis depressziót a gyógyszerekbe, mielőtt valaki úgy jár, mint én.
– Jól van Wilcat, nem kell játszanod a vihogós libát – nyögi oda Blackwell, amitől egy csapásra eltűnik a jókedvem, és felváltja az értetlenség, majd a düh. Lelibázott? Komolyan?
– Blackwell, te egész életedben nem fogsz így megnevettetni, szóval jól jegezd meg, hogy milyen az, amikor én valakin röhögök, mert nem mindig szoktam. Te csak próbálkozol megnevettetni, sikertelenül – ez egy elég gyenge oltásra sikeredett, sőt, teljesen értelmetlen volt.
     De nem Mattnél, aki felháborodottan már készül arra, hogy visszaszóljon, ám az anyja leinti.
– Mielőtt megölnétek itt egymást a szemem láttára, Matthew, kísérd haza Lexie-t, mert nekem lassan el kell mennem itthonról. Drágám, te pedig tedd le azt az újságot, anélkül is látjuk, hogy jól szórakozol.
     Valóban, Matt apja magában röhög, legalábbis erről tanúskodik rázkódó válla. Blackwell lassan rátámaszkodik az asztalra, és lassan feláll, közben folyamatosan engem néz.
– Mehetünk?
– Egyedül is hazatalálok, köszönöm – motyogom. Felesleges Mattnek kísérgetnie, tudom az utat, nem vagyok holmi Hófehérke… Matt már épp visszaülne a székére, amikor az anyja megrázza a fejét, és szigorú pillantást vet mindkettőnkre.
     Épp szólnék, hogy a holmimat összeszedném a fürdőből, amikor Beth szinte kilökdös minket az előtérbe, és alig ad pár másodpercet, hogy magamra kapjam a cipőmet; már ki is tol minket a verandára. A flittereim egyből csillogni kezdenek a rá eső napsugarak miatt, így hivatalosan is úgy nézek ki, mint egy óriási diszkógömb.
     Nincs annál gázabb, mint amikor megbámulnak az utcán. Tényleg, mondjon bárki bármit, amikor megnézik az embert, az a legrosszabb dolog a világon. Ha eltaknyolsz, megbámulnak, rosszabb esetben pedig ki is röhögnek. Ha úgy vagy felöltözve, mint Madonna a hetvenes években rosszabb napjain, megbámulnak. Ha ehhez hozzátársul még egy viszonylag piszok jól kinéző személy is, aki melletted lépked, na, az már száz százalék megbámulást jelent. Legyen száztíz a biztonság kedvéért.
     Pech, hogy mindenki, aki elhalad mellettünk, és ránk mereszti csodálkozó szemeit, a sulimba jár. Egy csapat szőke, kitömött mellű libacsorda is pont akkor siet el a közeli parkba, amikor én épp hazafelé tartok a csodálatos öltözetemben. A reakció a következő; egyesével elhallgatnak, és felvont szemöldökkel, fintorgó arccal cöcögnek, mint egy csapat orángután, majd Mattnek szentelik a figyelmüket, és csücsörítve, rúzsos fogakkal vigyorognak.
     Matt csak mindenkire vet egy durcás pillantást, először azt hiszem, hogy őt is zavarja a sok tekintet, de végül rájövök, hogy nem csak erről van szó.
– Mi bajod van? – kérdezem.
– Gondolkoztam – kezdi monoton hangon, nem is engedi, hogy közbeszúrjak egy „Jé, te olyat is tudsz?” beszólást – És módosítom a feltételeimet.
     Módosítja a feltételeit… Jézusom, nem elég, hogy a húgom az idegeim szélén táncol, ő egyenesen tépi azokat.
– Mivel a nagyszüleid előtt egy pár vagyunk, ezért szeretném, ha ez idő alatt ne legyen pasid. Mert hivatalosan én vagyok az.
     Megállok. A nap még mindig a szemembe süt, ám ez nem akadályoz meg abban, hogy felnézzek az egy fejjel magasabb Mattre.
– Ne haragudj, de nem te fogod ezt megmondani. Vagy várj. Nem kérek elnézést, te kérj elnézést, hogy ilyesmi az eszedbe jutott.
Egyébként sem jutott volna eszembe, hogy pont most felszedjek egy pasit, nem lenne hozzá „idegrendszerem”. De akkor is, ez milyen dolog már? Jó hogy nem kéri, hogy feküdjek le a következő emberrel, aki szembe jön velem. Én pedig reménykedhetem, hogy az illető férfi lesz.
– Akkor lőttek az egyezségnek – tárja szét a karjait, az arcáról pedig a düh jele árulkodik. Érdekes, teljesen biztos voltam benne, hogy élvezi a helyzetet.
     Tanácstalanul fújtatok egyet, és csípőre teszem a kezem.
– Akkora egy tuskó vagy, hogy a furkósbotok megirigyelnének. Gyűlöllek, Blackwell!
     Matt vonásai kisimulnak, és lassan elmosolyodik.
– Azt hiszem, túl fogom élni.

     Egészen az ajtónkig kísér, ott viszont világosan a tudatára adom, hogy nem szándékozom tovább beinvitálni, ezért kettőt intve becsapom magam mögött az ajtót, ahol már Aaron vár. 

Hogy tetszett ez a fejezet? Mit gondoltok Matt szüleiről? 

17 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett. 😍😍 hm. Én bírom a szüleit :D imádtam ezt a részt is ❤❤❤

    VálaszTörlés
  2. Most akkor mi van????? ,,Szakítottak"? Ááááááááááááááááá, légyszi siess a kövivel! Hogyan fogom én kibírni rész nélkül?????????? Agyfasz, váááá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úh, így jött le? Igen, kicsit megtévesztő az utolsó mondat, ezért korrigáltam :D Egyébként nem, nem szakítottak, de a következő részben... majd meglátjuk mi történik ;)
      Öleléés <3

      Törlés
  3. Awhh. Ez egyre jobb. :) Alig várom a folytatást. :*

    VálaszTörlés
  4. Imádtam ezt a részt is! Matt szüleit is bírtam! Siess a kövi résszel mert nem bírom sokáig nélküle!!!!!!!! :)

    VálaszTörlés
  5. ÚÚÚ ... ez annyira jóó rész!! :)♥♥

    VálaszTörlés
  6. Eszméletlen jó lett, de már azelőtt tudtam, hogy az lesz, hogy elkezdtem volna olvasni a részt :D <3 :) Hamar kövit, már nagyon várom *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és sajnálom, hogy ennyit kellett várni. :)
      Öleléés <3

      Törlés
  7. Imádtam :) már vártam a kövi részt és nem csalódtam :) <3

    VálaszTörlés
  8. Ohh*-* szuper resz volt ez is*0* de sajnos a vege ugy jott le mintha szakitottak volna. Igen, tudom, hogy eddig sem jartak. Beth a szigoru anyuka, aki megembereli a sajat ferjet es fiat nagyon szimpatikus. :D Mar nagyon varom a kovetkezo reszt!! (*^▽^*)
    Olel: Vivi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, lesznek itt még izgalmak (célzááás) A következő résszel sietek amennyire csak tudok, de borzasztó elfoglalt vagyok mostanában. :/
      Ölelééés <3

      Törlés
  9. Sziia! Lenne neked itt valami --> http://vegzetesen-beledzugva.blogspot.ro/p/blog-page.html

    VálaszTörlés