4. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen későn érkezik a várva várt fejezet, de az időjárás és az internetszolgáltató közbeszólt. :/
Most viszont itt is volna, mindenkinek kellemes olvasást kívánok! Jut eszembe, oldalt kitettem egy szavazómodult, hogy szeretnétek-e Facebook csoportot. Eddig nagyon úgy néz ki, hogy nem, mindenesetre lehet még szavazni. :) 

4.

Egy pasi olyan, mint egy keresztrejtvény a New York Times-ban: idegesítő, bonyolult és megfejthetetlen.
Szex és New York c. film

Két percen keresztül állok a bejárat előtt, de még mindig nem hallok lépteket az ajtó mögül. Morfondírozok magamban, hogy mennyire lenne türelmetlen dolog, ha hosszabban nyomnám meg a csengőt, vagy többször egymás után. Egyik felem örül, hogy Blackwellék nem nyitnak ajtót, a másik részem viszont teljesen bepánikolt, mivel így nem tudom Mattet értesíteni… voltaképp mindenről.

     Szép lassan kezdem feladni az egészet, hogy én ma bármiféle bejelentést tegyek Blackwellnek, ezért megfordulok, és komótosan lelépek a verandáról.

     – Nahát, kit látnak szemeim? – hallatszik egy hang mögülem. Egy pillanatra megáll bennem az ütő, és megtorpanok.

     Hátrafordítom a fejemet, és ránézek az ajtófélfát támasztó Matt Blackwellre. A félmeztelen Matt Blackwellre. A haja állásából arra következtetek, hogy én keltettem fel a csengetéseimmel, mert kesze-kuszán áll. Ugyanakkor arcán csak egy kíváncsi tekintet, és egy féloldalas mosoly játszadozik, nyoma sincs az álmosságnak.

– Helló, Blackwell – A neve hallatára egy vigyor terül szét az arcán. – Lexie vagyok… egy suliba járunk – nyögöm ki az értelmetlen, de magabiztosnak szánt mondatot.

     Hülye. Nyílván megismert, különben miért mondta volna, hogy „kit látnak szemeim”? Azt viszont jó lenne tudni, hogy honnan ismer, mert maximum kétszer futottam össze vele a suliban, egyébként pedig elkerüljük egymást. Vagyis inkább én próbálom elkerülni őt.

– Tudom, hogy ki vagy. Vadmacska, igaz? Azzal a szőke csajjal lógsz mindig – mosolyog pimaszul.

     Felmegy bennem a pumpa a Vadmacska szólításra. Igen, vannak olyanok, akik annyira viccesnek találták a nevemet, hogy átkereszteltek Vadmacskára. Azóta egyébként rühellem a macskákat, de, ha jobban belegondolok, mindig is utáltam őket. Az, hogy róluk kaptam a becenevemet, csak még jobban fokozza az undort.

     Szívesen visszaszólnék valami cifrát, ha nem épp szívességet kérnék készülni Blackwelltől. Fanyar mosolyt varázsolok az arcomra.

– Igen. És az a szőke csaj a barátnőm, Roxanne.

     Megvonja a vállát, mint akit nem igazán érdekel a dolog.

– Bejössz? Vagy felőlem kint is ácsoroghatunk. – Int befelé.

     Egyik lábamról a másikra állok, mert szívem szerint elkérném a telefonszámát, és hazafelé átküldenék egy „Amúgy te vagy a nem létező gyerekem apja, hát nem csúcs?” üzenetet, de az elég nagy gyávaságra utalna, nem? Különben is, ha netán beégnék előtte, azt úgyis elfelejtené a nyári szünet alatt. Remélem.

– Nem, jó lesz itt kint – rázom meg a fejem.

     Matt bólint, és fürkészve figyel továbbra is. Kezd kínos lenni a helyzet, amikor már vagy egy perce nem szólalok meg. Végül ő töri meg a csendet:

– Miért jöttél?

     Ó, na, ez egy nagyon jó kérdés; miért is jöttem? Ja, eszembe jutott…

– Figyelj, Blackwell! – Ismét széles vigyor ül ki az arcára – Elég nehéz megfogalmazni azt, amit kérni szeretnék, de előtte megtennéd, hogy felveszel egy pólót? – mutatok kidolgozott felsőtestére. Valóban zavar, hogy egy férfit kell így bámulnom, tekintve, hogy sosem láttam még így férfit.

     Lenéz a napbarnított mellkasára, megvonja a vállát, majd egy nemet int a fejével.

– Melegem van. Viszont még mindig nem nyögted ki, hogy mit akarsz, Vadmacska.

     Kinyögni? Vadmacska? A szemem rángatózni kezd, mintha tikkelnék, a kezemet ökölbe szorítom. Élesen szívom be a levegőt a fogaimon keresztül.

– Rendben. Akkor nyisd ki a füled Blackwell, mert csak egyszer nyögöm ki. Szívességet szeretnék kérni. – A gondolatra elfintorodok. – Van egy húgom, tizennégy éves. – Megállok, és várom, hogy tudassa velem; megértette.

     Bólint egyet.

– Ennek örülök – jegyzi meg unott hangon.

– Szóval a húgom, Violet… magatartásproblémákkal küzd. A nagyszüleim pedig kitalálták, hogy nyári iskolába küldik. Oklahomába. – Újabb szünetet tartok.

     Matt már összeráncolt szemöldökkel ugyan, de bólint. Bőven elég ahhoz, hogy folytassam.

– Violet megígérte nekünk, hogy megváltozik, csak ne küldjék el otthonról, de a nagyszüleink már eldöntötték. Ezért egy újabb ötlettel állt elő a húgom, aminek legnagyobb sajnálatomra te is a része vagy – fájdalmasan sóhajtok. – Meg persze én is – teszem hozzá.

     A homlokom izzad, a szemöldököm felett pedig izzadságcseppek gyűlnek. Eddig is ilyen meleg volt?

     – Részese? Tudnál egy kicsit pontosítani? – kérdezi zavarodott hangon.

– Persze. Gratulálok, Blackwell! Megtisztellek azzal, hogy te legyél a nem létező gyerekem apja – vigyorodok el.

     A fiú arca először zavarodottá válik, majd elneveti magát. Nem éppen erre a reakcióra számítottam. Megdörzsöli az arcát, mint akit most ébresztettek volna fel igazán.

– Kösz, nem – nevet még mindig.

     Az arcomra fagy a mosoly. Ugye most nem azt mondta, amit hallottam?

– Nem? – kérdezem összeszorult torokkal. Egy vonallá préselem az ajkamat, és úgy hallgatom, ahogy „diszkréten” nevet.

Matt még jobban nevetni kezd, olyannyira, hogy kétrét görnyed. Mély hangja szerintem az egész utcát bezengi, amitől feszengeni kezdek.

     – Figyelj, Vadmacska, ha le akarsz feküdni velem, nem kell ilyen baromságokat kitalálnod. Most úgyis van egy fél órám, ha neked megfelel. – Még mindig kacag, de már kevésbé hangosan.

     A szégyentől és a dühtől elvörösödöm. Uram, ez most tényleg felkínálta… vagyis azt hiszi, hogy burkoltan arra kértem, feküdjön le velem? Ne nézzen már ribancnak! Éppen elég, ha a nagyszüleim annak tartanak.

– Nem akarok tőled semmit, te Vadbarom! Elmondtam, mi történt. Csak a segítségedre van szükségem. A húgomat el akarják otthonról küldeni, mert magatartásproblémái vannak. Nem tudom, hogy honnan vette azt a nagyszerű ötletet, hogy ilyesmit találjon ki, azt pedig végképp nem, hogy miért pont téged választott magam mellé. Nem tudom, hogy meddig kell ezt az egészet csinálnunk, mindenesetre szívességet kértem tőled, úgyhogy örülnék, ha nem röhögnél az arcomba. – Zavaromban elfúl a hangom a végére.

     Felvonja a szemöldökét, még mindig az az ellenállhatatlan, bunkó, pimasz vigyor játszadozik az arcán.

– Vadmacska segítséget kér tőlem. Ezt felírom a falamra. 

     Kezd elegem lenni a beszólásaiból. Ezért még kétszeresen is megverem Violetet.

– Akkor segítesz, vagy nem? – Hangom egyre ingerültebb, Matt pedig egyre jobban élvezi a helyzetet.

     Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Isten direkt büntet ilyen barmokkal.

 – Hmm – hümmögve dörzsöli meg az állát – Nem is tudom… Mi lenne nekem ebben jó?

     A fejem, ha lehet, még jobban lángolni kezd. A melegtől már alig állok a lábamon, jól esne egy vödör jeges víz, hogy először magamat, majd Blackwellt öntsem le.

Teszek négy lépést, majd amint felértem a verandára, körülbelül egy méterre állok meg tőle. A látásom kezd elhomályosodni. Miért pont ma van ilyen meleg?

     Csípőre teszem a kezem, és megpróbálom a „fenyegetős” arcomat elővarázsolni. Pech, hogy a fél fejemet eltakarja a napszemüveg.

– Blackwell… ez alatt a két nap alatt azt sem tudom, hogy hol áll a fejem, hazudnom kell a nagyszüleimnek, be kell majd avatnom a barátaimat, és el kellett jönnöm még hozzád is, hogy szívességet kérjek. Szóval ne húzd az agyam! – hadarom dühösen. Enyhén szólva, kicsit kihozott a sodromból.

     Matt védekezően maga elé emeli a kezeit.

– Rendben van, higgadj le! Segítek neked… egy feltétellel.

     Az agyam végigpörgeti a gondolatokat, hogy miket is kérhet tőlem Blackwell… csupa perverz dolog száguld végig az agyamon, ami fintorgásra késztet. Sürgősen leállítom a gondolataimat, mielőtt még jobban elvörösödnék.

– Milyen feltétellel? – Összefonom izzadt karjaimat.

– Minden nap találkozunk.

     Fürkésző pillantással vizsgálom az arcát. Minden nap? Az túl sok, még akkor is, ha ez az egész csak egy hónapig fog tartani. Legalábbis remélem. Különben likvidálom a húgomat az univerzumból.

– Minden nap? És mégis hol? – Nekem még a nyári napjaim is be vannak táblázva; ha nem a könyvtárban dolgozok, akkor Roxszal vagy Aaronnel csinálunk valami közös programot. Nem férne bele még Blackwell is. Oké, igazából beleférne, de inkább futok plusz köröket Roxszal, minthogy ezzel a tuskóval legyek.

– Nálad, nálam, a városban. Mindegy, a lényeg, hogy minden nap találkozunk. Ez a feltételem – vonja meg a vállát. – Most pedig mennem kell, a haverokkal elmegyünk pár helyre. – Elrugaszkodik az ajtófélfától, és megfogja a bejárati ajtót.

     – Majd’ elfelejtettem – szólok még utána, és fenyegetően felteszem a mutatóujjamat. – Egyetlen egy haverodnak sem szólhatsz erről. Senkinek. A szüleidet avasd be, mielőtt a Nagyim tenné, de másnak tényleg ne szólj! Nem szeretném az évet úgy kezdeni, hogy minden ribancnak elmondanak.

     Blackwell a szája elé teszi a mutatóujját, és kacsint egyet.

– Egy léleknek sem szólok.

– Helyes. És estére érj vissza! A Nagymamám meghívott vacsorára. Szeretném, ha normálisan viselkednél, és csak egy fél óra erejéig visszavennél az arcodból.

     Felnevet, mintha őrült nagy poént mondtam volna.

– Hatra ott leszek – kacsint még egyet. Késztetést érzek arra, hogy kiszúrjam a szemét.

     Bólintok, és megfordulok, hogy elindulhassak haza. Lelépek a verandáról, a tűző napra, ami még jobban égetni kezdi a bőrömet. Nem ártana sietnem, mert a végén szétfolyok az aszfalton.

– Este találkozunk, Vadmacska! – kiáltja Matt.

     Meg sem fordulva odavetem a vállam fölött:

– Lexie vagyok, te fasz.

     Még hallom a csukott ajtón keresztül a nevetését, miközben a járdán lépkedek. Akaratlanul is elmosolyodom. Talán mégsem lesz annyira rossz ez a színjátszósdi.

Miket beszélek? Borzalmas lesz folyton a megjegyzéseit hallgatnom, és valami frappáns válaszon gondolkodni. Érzem, hogy ki fogok készülni ez alatt a pár hét alatt. És színjátszósdi? Inkább totális hazudozás.

     Egy évvel ezelőtt Rox próbált rámászni Blackwellre, de miután bunkónak nyilvánította, inkább hagyta az egészet. Azt mondta, hogy seggarcokkal nem foglalkozik, azért neki is van becsülete. Becsület… milyen jó is volt, amikor még egyáltalán volt ilyenem. Mert most, hogy Violet belerángatott egy újabb őrültségébe, a becsületem szertefoszlott.

***

     Otthon aztán letelepedem az ebédlőasztalhoz, és egy liter folyadék után eszek egy kicsit az estére készülő ételekből, hogy ne üres gyomorral induljak el a könyvtárba. Nagyi még mindig süt-főz, ha jól látom több, mint két fajta süteményt készített eddig. Vajon mindig ennyire lelkesen várja az esti vendégeket, vagy csak azért ilyen izgatott, mert Matt is itt lesz? Ó, Nagyi, ha tudnád, milyen is a kicsi Matthew, szerintem inkább elosztogatnád a süteményeket a szomszédban, és kajahiányra utalva hazaküldenéd, mintsem engednéd, hogy nálunk vacsorázzon. Nem, biztos vagyok benne, hogy nem ilyen izgatott, ha vendégekről van szó. Például ott van Rox és Aaron, akik szinte hetente itt vacsoráznak. Na, nekik nem csinál ennyi süteményt és köretet.

 Akarva, akaratlanul is arra gondolok, hogy mit fog szólni a két legjobb barátom, ha elmesélek nekik mindent.

     A telefonom rezegni kezd. Előkotrom a zsebemből, és megnyitom az SMS-t, ami Aarontól érkezett.

     Egykor kezdesz, igaz? Lehet, hogy beugrom. Szőke üzeni, hogy utána futni mentek. xA.

Nem hogy kedvem, de életerőm sem volt ahhoz, hogy harminc fokos melegben futni menjek a barátnőmmel. Főleg úgy, hogy előtte el kell mesélnem az egész történetet Aaronnek, majd hallgatni a két oldalas szónoklatát, olyan metaforákkal, amik mind a „hülye” szót tükrözik. A fodrász barátom sok metaforát tud legnagyobb sajnálatomra.

     Rox szerintem inkább felcsigázva hallgatná az eseményeket, és a végén kéri majd, hogy meséljem el még egyszer. A hatszoros elmesélés után pedig nem hogy megszidna, még segíteni is fog mindenben. Nem tudom, hogy ennek örüljek-e, vagy sem, viszont jelen pillanatban egy atomrobbanás megváltás lenne számomra.

     Visszaírom neki, hogy mindenképpen jöjjön, mert szeretnék vele beszélni. Essünk túl rajta!

Nos, mi a véleményetek Mattről? :D