14. fejezet

Sziasztok! Először is: mindenkinek nagyon boldog és sikerekben gazdag új évet kívánok! 

Másodszor: a mobilosok számára megváltozott a menü, érdemes megnézni ;) 

És, bár sosem csinálok ilyet, most kivételt teszek. Ezt a részt annak az embernek ajánlom, aki azt mondta, hogy már az elején szar volt a történet, csak félt megmondani az igazat. Nos, büszkén jelentem; elértem a 100 feliratkozót, szóval mégsem lehet annyira "szar":) 

Kellemes olvasást!

14.

"Ha valaki nem szőke és karcsú, hamar fel kell mutatnia valamilyen egyéniséget."

- Kathy Najimy

Arra ébredem, hogy valaki megnyalja a szemhéjamat. Viccen kívül, az egyik pillanatban még a virágos réten énekelgetek a tündérekkel, a másikban pedig már valami nedveset érzek a lehunyt szemeimen keresztül. Morgok egyet, és próbálok visszatérni gyönyörű álmomba. Csakhogy befogja valaki az orromat, ezzel megakadályozva, hogy levegőhöz jussak.

     Mérgelődve felemelem a fejem, ezzel lefejelve az előttem álló Kukit. Ő az állát fogva húzódik vissza, a mellette álló Muki pedig folyamatosan röhög.

– Miért nem hagysz aludni? – nyögöm fáradtan.

     Hajnali háromig Mattel a verandán szórakoztunk, és valószínűleg ez reggelig is elhúzódott volna, ha Beth nem zavar vissza az ágyba. Mindenesetre remekül éreztem magam, rég nem röhögtem ennyit senkin. Azalatt a pár óra alatt valójában elfelejtettem az egész napomat, és úgy nevettem, mintha semmi problémám nem lenne az életben.

– Ébresztőőőő! Beth már elkészítette a reggelit, mindenki rád vár! – kiáltja Muki, ami így reggel igazán nem esik jól.

     Lassan felülök az ágyban, karjaimat pedig kinyújtóztatom.

– Te komolyan megnyaltad a szememet? – nevetek fel.

– Az ő volt – mutat Kukira, aki még mindig az állát dörzsölgeti. – Én azt javasoltam, hogy öntsünk le egy vödör hideg vízzel.

– Ez kedves – motyogom.

– Nem önt le senki senkit – jelenik meg Matt az ajtóban… félmeztelenül.

     Vagyis menet közben húzza fel a pólóját, ám még épp időben nézek rá, hogy lássam kockás hasát és izmos felsőtestét. Akaratlanul is egy hatalmasat nyelek, és magamban imádkozom, hogy ne most vörösödjek el. Az agyamon átfut mindenféle történet, csakhogy eltereljem a figyelmemet, s ne az arcom színére gondoljak.

– Na, Lexie, hogy tetszett a látvány? – kérdezi Muki, aztán Kukival együtt felröhögnek. Basszus.

     Nagy levegőt véve megköszörülöm a torkomat, és rideg arcot öltve megvonom a vállam.

– Láttam már jobbat is.

     Erre Kuki-Muki „hú”-zni kezd, Matt pedig sértődött arccal megtorpan, és maga előtt összefonja a karjait.

– Kezdem azt hinni, hogy leszbikus vagy, Vadmacska. Az összes lány már vetkőzik, ha csak rájuk nézek, te pedig azt mondod, hogy láttál már jobb felsőtestet? Szeretnék ezzel az emberrel találkozni.

– Ha tudni akarod, nem vagyok leszbikus, és szerintem Brad Pitt jobb pasi nálad – válaszolom. Való igaz, Bradet éveken át szerettem, ám ez a szerelem hamar elillant, amikor rájöttem, hogy Angelina Jolie sokkal jobb nő nálam, és esélytelen, hogy én valaha is összejöjjek Mr. Pitt-tel.

     Matt lenéző pillantást vet rám, legyint egyet, majd kimegy a szobából.

– Ezzel ő sem tud vitatkozni – nevet Kuki. – Na, gyere zabálni, kaja vaaan! – ordítja, és kiviharzik a szobából. Valószínűleg ő valami futó posztot tölt be a csapatnál, mert elképesztő gyorsasággal száguld ki a szobából. Muki utánaered, viszont ő a nevetéstől kicsit lassabban tűnik el a szemem elől.

     Jobbra nézek, ahol este a húgom feküdt, de meglepődve látom, hogy senki sem fekszik mellettem. Ejha, ilyen sokáig aludtam?

     Lemegyek a konyhába, ahol őrült nagy morajlást hallok. Kuki-Muki egyszerre skandálja, hogy „kaját akarunk”, Beth pedig próbálja őket túlkiabálni, nem sok sikerrel. A húgom az asztalnál ülve, vidáman figyeli őket, ám amikor meglátja, hogy a mellette lévő üres szék felé lépkedem, lefagy az arcáról a mosoly és lesüti a szemeit. Matt segít az anyjának az ebédlőasztalra tenni a reggelit, ezzel elérve, hogy a két iker végre elhallgasson. Egy időre. Ugyanis ahogy eléjük kerül a palacsinták halma, elkezdenek dulakodni, hogy minél többet megszerezhessenek belőle.

     – Ezt én néztem ki magamnak, te állat – morogja Kuki.

– Leszarom ember, éhes vagyok – válaszolja dühösen Muki.

– Akkor egyél mannát! – vágja rá Kuki.

– Te meg szappant, baromarc!

     Elkerekedett szemmel kapkodom a tekintetem, amikor Beth megelégszi, és egy hatalmasat üvölt. Milyen szép, ordibálós napunk van ma…

– A két fiú befogja, és csendben megeszi a palacsintát, máskülönben hozom a húsklopfolót, és addig ütöm vele a szátokat, amíg el nem hallgattok!

     A két iker egy pillanatra ledermed, majd Muki kiveszi a kezét Kuki szájából, Kuki pedig elengedi Muki torkát, és egyenes háttal, csendben folytatják az evést. Beth tényleg komolyan gondolta, amit az előbb mondott?

     – Na, tudjátok ti, hogy hogyan kell enni. Kumberyunki légy szíves, add oda a sót – nyújtja a kezét.

     Az ázsiai fiú odaadja a sót, és halkan a testvére fülébe súgja:

– Vajon tudja, hogy én a másik vagyok?

– Én arra lennék kíváncsi, hogy ki az a Kumberyunki – nevet Kuki.

– Még mindig jobb, mint a Mumberyunki – forgatja a szemeit Muki.

     Ezzel „Kumberyunki” is egyetért, és tovább folytatják a palacsinták kivégzését. Már épp szóba elegyednék a mellettem ülő, totál néma húgommal, amikor Matt odaszól az anyjának:

– Tegnap nem tudtuk lejátszani a meccset, ezért délutánra összehívjuk a csapatot, és bepótoljuk.

     Beth felnéz a tányérjából és megrázza a fejét.

– Szó sem lehet róla, Matthew. Ma jönnek Jorge bácsiék Kanadából, szóval én főzök egy finom vacsorát, te és apád pedig felöltözök normálisan, majd mosolyogva hallgatjátok Jorge nagyapád meséjét az eszkimókról és a jegesmedvékről. – A végét elgrimaszolja, amiből sejteni lehet, hogy mennyire várja a vacsorát.

– De anya, ezt muszáj bepótolnunk a fiúkkal – nyavalyog Matt.

– És mit mondjak, miért nem voltál itt? – húzza fel Beth a szemöldökét.

– Mondd neki, hogy meghaltam. Másnapra úgyis elfelejti. Azt se tudja, hogy hívnak, a múltkor Martinát mondott, ami egyrészt nem is hasonlít a Mattre, másrészt női név. Szóval, nem tudom, hogy miről is beszélünk. Sőt, meggyőződése, hogy a kutyám valójában macska, mert amikor odahívja magához, mindig azt mondja, hogy „cicicicc”. Lehet, hogy téged is így hívna, Vadmacska. Cicicicc – vigyorog rám.

– De októberben, amikor a születésnapja lesz, te magad fogod felhívni és meghívni ebédre – alkudozik Beth.

– Rendben, de ha megint a tortában hagyja a protkóját, akkor te fogod megenni.

     Látom a szemem sarkából, ahogy Beth tekintete megenyhül, és egy halvány mosoly suhan át az arcán.

– Inkább ne, Matt. Nem emlékszel, tavaly mit csinált anyukád? – kérdezi Muki. – Amikor aludtál, odatette melléd a pohár vízben úszkáló műfogsort, és lefotózta. Aztán felrakta a Facebookodra, azzal a kiírással, hogy „vége a csajozós napomnak”. Másnap a suliban mindenki úgy tudta, hogy Matt Blackwellnek protkója van.

     Hitetlenül felnevetek, és eszembe jut, hogy Rox is mondott valami hasonlót.

– Jaja. Vigyázz az anyámmal Vadmacska, mert imád trollkodni – figyelmeztet Matt.

– Megérdemelted, mondtam, hogy megbűnhődsz, ha még egy virágot levertek a haverjaiddal – mondja Beth.

     Ezután egy kisebb vita alakul ki köztük, hogy kinek volt igaza. Ránézek az órára, ami fél tízet mutat, ezért felállok az asztaltól és megköszörülöm a torkom, hogy rám figyeljenek.

– Ideje lenne mennünk. Köszönjük a reggelit Mrs. Blackwell – mondom udvariasan.

     Beth meggyötört arccal rám néz.

– Ha még egyszer így hívsz, megbánod.

– Rendben – nevetek fel. Nem érdemes ujjat húzni Beth-szel.

     Violettel az ajtó felé vesszük az irányt, hogy minél előbb haza mehessünk.

– Délután ötre gyere a stadionhoz – szól utánam Matt. Bólintok, hogy ott leszek, és kiérve előkapom a telefonomat, hogy üzenjek Roxnak.

     Délután ötkor a stadionnál találkozunk, Mattéknek meccsük lesz.

Rögtön érkezik a válasz.

    

     A jön?

     Még nem kérdeztem meg tőle.

     Helyes, nem is kell. Csapunk egy csajos estét. Ahol csak CSAJOK lesznek.

     Szemét vagy, ugye tudod?

     Aaron a múltkor leribancozott, szóval ő ugyanolyan szemét.

     Néha elgondolkodom, hogy valójában hány évesek vagytok.

     Ja, azt hiszi, hogy parancsolgathat nekem, csak mert az anyja egy évvel előbb tojta ki. HÁT NAGYON NEM!

     Szia Rox, este találkozunk :D

    

Elteszem a mobilomat, hogy ne is lássam, amiket ír Aaronről. Gondolataimból Violet hangja ébreszt fel:

 – Nagyon haragszol rám?

Rásandítok, és megrázom a fejem.

– Nem, nem haragszom rád. Jó, talán egy kicsit igen, de nem te tehetsz róla, hanem anya.

– Lexie, úgy döntöttem, hogy elmondom Nagyiéknak az igazat – motyogja.

     A döbbenettől megállok egy pillanatra, majd átgondolom, hogy mit is mondott a húgom.

Elmondja az igazat? Miféle igazat? Hogy mi történt vele? Nem mondhatja el nekik! Ráadásul kiderülne, hogy én is hazudtam Nagyinak, és mindketten valamilyen büntetést kapnánk.

– Az igazat? – kérdezem végül. Valószínűleg egy majom is értelmesebbet kérdezne, de a sok gondolat miatt, amelyek most a fejemben kavarognak, nem nagyon tudok szóhoz jutni.

– Igen. Rájöttem, hogy Nagyinak tök igaza volt. Hiába próbálok megjavulni, nem megy. Valami baj lehet velem. Most már tudom, hogy jogosan akart elküldeni Oklahomába.

     Na, várjunk csak.

– Te el akarod mondani, hogy valójában nem is vagyok terhes?

– Igen – vonja meg a vállát.

     Nem tudok mit mondani. Mióta tart ez az őrület, megismertem Blackwellt és a barátait, buliztam Roxszal, lerészegedtem a buliban, megjelent anyám, Mattel kimentettük a húgomat a drogos bandából, Kuki megnyalta a szememet… Azt hiszem, hivatalosan is kijelenthetem, hogy ezelőtt borzalmasan unalmas életem volt.

     – Még várjunk vele egy kicsit, rendben? A tegnapi nem a te hibád volt – mondom neki határozottan. Violet meggyötört arccal bólint egyet, ezzel beleegyezve a dologba.

     – Matt miatt, igaz? – kérdezi pár perc múlva.

– Nem – rázom a fejem. Na, jó, talán egy nagyon picit ő is közrejátszott, hogy azt tanácsoljam, ne mondjuk még el az igazat. Magamnak is alig mertem beismerni eddig, de nem is rossz arc ez a Blackwell. Sőt, tegnap este például kifejezetten szórakoztató volt. De természetesen a húgom érdekeit is figyelembe veszem. Mindig. Legtöbbször. Általában. Néha.

     Violet egy mindentudó mosollyal nyugtázza az iménti tiltakozásomat.  Nem szól semmit, csak tovább sétál a házunk felé. Ettől függetlenül tudja, hogy mindig mellette állok és nem csak Matt miatt csinálom ezt az egészet.

     ***

A nappalink előtt meghallok egy nagyon ismerős hangot, amitől feláll a szőr az egész testemen, és magamban imádkozom, hogy ez ne az a hang legyen. Ám amikor meglátom Violet értetlen arcát, egyre jobban bepánikolok.

     Körülbelül egyszerre fagyunk le, s állunk meg a nappali bejáratánál, amikor megpillantjuk a kanapén ülő Scarletet és Hollyt, vagyis az unokahúgaimat, akik ráadásul ikrek. Megszólalásig hasonlítanak egymásra, ugyanolyan szőke színű a hajuk, a szemük pedig világoskék. Talán annyiban különböznek, hogy az egyiküknek be vannak göndörítve szőke fürtjei. Mindketten egy-egy telefont tartanak a kezükben; közben folyamatosan trécselnek egymással.

     – Lányok! Hát itt vagytok! – Észre sem vettem eddig Nagyit, aki a konyhában főz. Szokás szerint. Mindkettőnket megölelget, Violettől kérdez valamit, amit nem értek, mert még mindig a sokk hatása alatt vagyok.

     – Mit keresnek ők itt? – kérdezem Nagyitól, és az ágyon ülő ikrekre mutatok, akik annyira belemélyedtek valamibe, hogy észre se vettek minket.

– Csak egy napot lesznek itt, este jön értük Briana. Arra szeretnélek titeket kérni, hogy foglalkozzatok velük pár óra erejéig – mosolyog ránk Nagyi, szinte gondolkodás nélkül beleegyezem, ám Violetet nem hatja meg egy Nagyi-mosoly.

     – Biztosan nem! – tiltakozik. – Én nem fogok két ribancra vigyázni, elég nagyok már ahhoz, hogy segítség nélkül kitöröljék a feneküket. Bár, ezekkel a körmökkel kétlem, hogy sikerülne nekik – mondja gúnyosan.

     A két lány felkapja a „ribanc” szóra a fejüket, szemük szikrákat szór.

– Bocs, babám, mit mondtál ránk? – kérdezi a göndör hajú.

– Mi van, már a füledet sem tisztítod rendesen? Pedig oda még praktikus is a hosszú köröm. – Majdnem elnevetem magam, de szerencsére sikerül nyugton maradnom.

     A göndör hajú már épp visszavágna, amikor Nagyi hangosan közbeszól.

– Jól van, lányok, elég legyen. Violet, kérj tőlük bocsánatot! Scarlet, te pedig nyugodj meg – int a göndör hajúnak. Aha, szóval ő Scarlet, a másik pedig Holly.

– Nem sértés a ribancot ribancnak nevezni – mosolyog Violet, ami kedvesség helyett lenézést és gúnyt áraszt.

     Scarlet és Holly egyszerre pattan fel a díványról csípőre tett kezekkel. Most látom, hogy Scarletnek a fél hasa kint van, ráadásul a push-uppot is egy kicsit túlzásba vitte, Hollynak pedig olyan rövid a szoknyája, hogy le se kell ülnie; állva is kilátszik a rózsaszín bugyija.

     – Na, ide figyelj, pöttömke – szólal meg Holly – Még egy ilyen beszólás, és garantálom, hogy holnaptól műfogsorod lesz.

     Violet halál nyugodt arccal végignéz rajtuk.

– Először is. A körmöd olyan hosszú, hogy Kínában végződnek, szóval nem tudsz rendesen ütni, hacsak nem akarod, hogy lepattogjanak azok a rózsaszín förmedvények. Másodszor, két évig jártam karatera, és nem azt figyeltem, hogy melyik pasit tudom felszedni, hanem harcolni tanultunk. Harmadszor, ha akár egy ujjal is hozzám mersz érni, akkor téged kell majd darabokban felszedegetnie a testvérednek. – Az utolsót olyan sziszegve mondja, hogy még én is megijedtem tőle, pedig tudom, hogy engem sosem bántana a húgom.

     Pár másodpercig farkasszemet néz Hollyval, ám végül Nagyi szakítja meg a kontaktust.

– Rendben, elég lesz. Violet, te menj fel a szobádba, Lexie, te lennél olyan rendes, hogy elfoglalod a vendégeket? – kérdezi könyörgő tekintettel.

– Köszi Nagymama, de el vagyunk mi itt, nem kell hozzá Pexie – mosolyogja Scarlet. Ah, tipikus picsatrükk; direkt úgy tesz, mintha nem tudná a nevemet.

– Látszik, hogy belül is szőke vagy, ha a nővérem nevét se tudod megjegyezni. És Nagyi nem Nagymama. Hol vagyunk, a Piroska és a Farkasban? – kérdezi nevetve Violet. – Gyere, Lexie, hagyjuk őket – húz a lépcső felé.

– Ha tudni akarod, egy évvel idősebbek vagyunk nálad, csitri – kiáltja utánunk Holly.

– Igen, ezt a kitömött melletek is elárulja – oltja be Hollyt, aki erre elvörösödve ül vissza a kanapéra. Elnevetem magam, és elismerő pillantást vetek a húgomra, hogy ilyen jól tud szópárbajozni. Én tuti elbuktam volna a legelső beszólásnál.

     Violet bemegy a saját szobájába, én ugyanígy teszek. Amint lehuppanok az ágyamra, a térdemet felhúzva tárcsázom Aaront.

– Tessék? – ásítja. Nem hiszem el, hogy ő még ilyenkor is alszik!

– Azt ne mondd, hogy eddig aludtál – röhögök fel.

– Pedig de. Nyár van, ilyenkor mindenki délután kettőig húzza a lóbőrt. Nem is értem, te minek kelsz fel már hatkor… Ez biztos valamilyen betegség lehet – mondja a szerinte ésszerű magyarázatot.

– Kilenckor szoktam kelni – nevetem el magam. – De mindegy, nem fogod elhinni, hogy kik vannak itt.

     Aaron elgondolkodva hümmög párat, majd újra megszólal.

– Passz. Hozzátok mindig betoppan valaki, komolyan, a télapót nem látogatják ennyien.

– Hülye – röhögök. – A két unokahúgom, akik már most úgy néznek ki, mint a sarki kurvák, pedig csak tizenöt évesek. Már két éve nem láttam őket, mégis semmit se változtak.

– Várj, várj, várj! – szakít félbe Aaron – Neked vannak unokahúgaid? Én erről miért nem tudok?

     Lentről olyan vékony visítást hallok, amit még a kerti disznók is megirigyelnének. Ha én így nevettem volna anno, akkor Nagyapa már tuti betömte volna a számat a zoknijával.

– Anyának van egy húga, akit Briannának hívnak. Neki születetett két ikerlánya, az egyiket Scarletnek, a másikat Hollynak hívják. Mindkettő teljesen ugyanúgy néz ki, annyi köztük a különbség, hogy Scarletnek be van göndörítve a haja.

– És mindkettő ugyanolyan mogorva ribanc? – csodálkozik Aaron.

– Ja, ezen én is meglepődtem. Általában a filmekben és a regényekben mindig úgy van, hogy a két ikerpár kívül egyforma, belül teljesen különböző. Nem tudom, hogy ez itt miért nem érvényesül.

– Azért áldom a szülőket, amiért nem hasonló nevet kaptak. Amúgy biztos vagy benne, hogy Holly is egy hisztis picsa? Nekem róla egy garbóban ülő, nagyon aranyos lány jut eszembe.

     Elképzelem Hollyt, aki egy szorgalmas, pedáns, szófogadó lány, és Scarletet, aki egy igazi hárpia.

– Igen, ez nem is annyira elképzelhetetlen – ismerem be.

     Ebben a pillanatban megjelenik az ajtómba Holly, mögötte Scarlet.

– Mi van, Lexie, a Szeretetszolgálattal beszélsz? – kérdezi Holly, mire mindketten felvihognak, majd eltűnnek a szemem elől.

– Visszaszívtam – válaszolom pár másodperc múlva. – Mindkettő egy idegtépő hárpia.

     Aaron a vonal másik végén felröhög, gondolom ő is hallotta, amit a szőke lány mondott.

– Mennem kell, anyámat kell kísérnem pedikűröshöz – sóhajtja.

– Úgy tudtam, szereted a pedikűrt.

– Igen, szeretem. De anyám lábához nem körömreszelő, hanem flex kell – hadarja mérgesen. Sajnos akaratom ellenére is eszembe jut a Dumb és Dumbler című film, amiben pont egy ilyen jelenet van.

     Elköszönök Aarontől, leteszem a telefont és a biztonság kedvéért küldök még egy üzenetet Roxnak, hogy ötre legyen a megbeszélt helyen.

***

     Az ebéd nem is volt olyan rossz, azon kívül, hogy végig az ikerpár siránkozását kellett hallgatnom, arról, hogy mi milyen egészségtelenül étkezünk. Válaszul Nagyapa egy hatalmasat böfögött, amin én és Violet jót nevettünk.

     Fél ötkor már indulásra készen állok; kivételesen egy háromnegyedes, buggyos nadrágot húzok fel, oldalt kivágott fekete pólóval. Aztán, amikor leérek, és csak úgy mellékesen bejelentem Nagyinak, hogy hova megyek, a két szőke lány olyan gyorsan teszi le a telefont, hogy először azt hiszem, eldobták a hátuk mögé.

– Mi is megyünk – jelenti ki Holly.

– Naná, végre valami izgi program. Már azt hittem, hogy elülöm a seggemet ezen a kanapén – panaszkodik Scarlet.

– Nem, nem, nem, nem és nem. Nem jöttök velem, szépen itthon maradtok, és megvárjátok anyátokat.

     Scarlet hátradobja hosszú, szőke haját, és lenézően ciccegni kezd:

– Ugyan Alexandra, inkább örülj, hogy mi is megyünk, legalább észrevesznek téged is.

– Na, ja. Scarlet, hogy nézek ki? – igazítja meg a ruháját Holly.

– Nagyszerűen, mindketten csodásan festünk. – Erre mindketten felnevetnek azon a tipikus szőke hangon, majd még egyszer megigazítják magukat, és felém fordulnak.

– Na, mutasd az utat – sürget Scarlet.

     Mérgemben elmondom őket mindennek, ami csak eszembe jut. Út közben próbálok gyorsítani a tempón, abban reménykedve, hogy lemaradnak, és eltévednek. Pechemre végig hallgatnom kell a fecsegésüket. Ráadásul párszor olyan butaság hagyja el a szájukat, hogy legszívesebben minden egyes oszlopba beleverném a fejem.

     A stadion előtt ott áll a másik szőke, Rox. Azért ő is elég csinosan öltözött. Csinosan, de nem egy sál méretű ruhát vett fel, mint ezek ketten mögöttem.

– Szia, Rox – köszönök neki, mire megfordul, és összeráncolt szemöldökkel köszön vissza.

– Hali – köszönnek kórusban az ikrek.

– Rox, bemutatom neked Scarletet és Hollyt, a nem túl kedves unokahúgaimat – mutatok először a göndör, majd az egyenes hajúra.

– Lányok, Lexie nem említette, hogy ez egy meccs, és nem egy utcavégi disco? – kérdezi a barátnőm. Gondolom itt most a ruhákra célzott. Jellemző.

– És neked? – vág vissza Scarlet. Ajaj, már előre félek.

– Nekem legalább van mit mutogatni! Még innen is látom, hogy több zokni van abban a push up melltartóban, mint cici, szóval a helyedben inkább csöndben maradnék. Mellesleg hány évesek is vagytok? Tizennégy?

     Holly csípőre teszi a kezét, és kárörvendően elmosolyodik.

– Tizenöt.

– Sejtettem. Még éretlen tökmagok – sóhajtja Rox, majd belém karol. – Gyere Lexie, hagyjuk őket.

– Jól megmondtad nekik – súgom oda, mire megforgatja a szemeit és kacsint egyet.

     Az egész pálya egy ellipszis alakú lelátóval van körülvéve, ami most teljesen üres. Komótosan lesétálunk a legelső sorig, ott pedig kényelmesen helyet foglalunk. A fiúk még gondolom az öltözőben készülődnek, és egymást biztatják, hogy úgyis megnyerik a meccset. Efelől kétségem sincs.

     – Mondtam már, hogy Brittany Megan volt pasijával kavar? – suttogja Rox, mintha attól félne, hogy a mellettünk öt méterre ülő ikrek meghallják.

– Az durva. Megan hogy viseli? – húzom el a számat. Megan a legjobb fej csaj a suliban; nem igaz, hogy Brittany éppen mindig vele szúr ki. Legszívesebben én magam nyomnám le az expasi torkán a fejét.

– Meglepően jól. Igazából már egyáltalán nem érdekli Tom, és messze is laknak egymástól, szóval ritkán találkoznak. De elmondása szerint, ha minden nap látná azt a majmot, akkor sem lenne köztük semmi. Te ezt el tudod hinni? – kérdezi elgondolkodva.

– Hát, ha egyáltalán nem is voltak szerelmesek, csak úgy jártak egymással, mert azt hitték, hogy szerelmesek… - itt egy pillanatra megállok, mert látom, hogy barátnőm elveszítette a fonalat – Szóval szerintem akkor nem lehet köztük semmi, ha nem is volt semmi.

– Na, ne! – kap a szája elé hirtelen, és olyan szemekkel bámul rám, mintha valami rosszat mondtam volna – Szerinted Meg csak azért ját Tommal, mert Tom az egyetlen nem nyomi pasi a városban?

– Mi? – nevetek fel hitetlenül – Én nem ezt mondtam! Egyébként szerintem Tom egyáltalán nem jó pasi.

     Rox legyint egyet, és folytatja a halk eszmecserét.

– Jó, jó, persze, persze, neked most Matt az álompasi, de azért gondolj bele. Tom kék szemű, szőke és német. Ki ne akarna egy ilyen pasit? – végignéz rajtam, és helyesbít: - Melyik „nemfoglaltszívű” lány ne akarná Tomot? – rajzol idézőjeleket a levegőbe.

– Először is, nekem egyáltalán nem Matt az álompasim. Hanem Brad Pitt.

     Rox az ölébe ejti a levegőben maradt kezeit, és amolyan „te most szívatsz?” nézéssel jutalmazza kijelentésem.

– Komolyan? Most mondtad, hogy nem tetszenek a szőke, kék szemű pasik. Lexie, és meggyőződésem, hogy te csak a Trójában láttad Brad Pittet.

– A Thorban is! – válaszolom sértetten. Igazából csak hallottam róla, nem igazán szeretem a fantasy filmeket. Ez alól természetesen kivétel az X-Men, mert azt ki nem szereti?

     Barátnőm teljesen összezavarodott tekintettel néz rám.

– Abban Chris Hemsworth játszik, de ne zavarjon – kacag.

– Ugyanaz – vonom meg a vállam. Rox már készül mondani valamit, amikor a mellettünk lévő két lány olyan hangosan visítani kezd, hogy először azt hiszem, disznóvágásra kerültünk, és ők a malacok.

     Ám semmi ilyesmiről nincs szó, csupán megérkeztek a pályára a fiúk, akik egy emberként fordulnak a sikítozás irányába. Matt az 56-os fehér mezt viseli. Ezt onnan tudom, hogy ő az egyetlen, aki felém fordulva puszikat dobál. Az arcát eltakarja a hatalmas sisak, de biztos vagyok benne, hogy közben folyamatosan elégedetten vigyorog.

     Scarlet azt hiszi, hogy neki szólt az üzenet, ezért egy olyan hangosat sóhajt, hogy szerintem az összes levegőt kipréselte a tüdejéből. Holly kacéran felnevet, és integetni kezd a fiúknak. Páran vissza is intenek, sőt, páran még fütyülnek is a sisak alatt. Nem meglepő.

– Rox – bököm oldalba barátnőmet, mire hümmögve felém fordul. –  Igazság szerint nem értek a focihoz. Azt se tudom, hogy mit kell ilyenkor nézni, és attól félek, hogy akkor kezdek el tapsolni, amikor az ellenfél szerez pontot.

     Még egy mérkőzést sem néztem végig, noha Rox márciusban lenyúzta a bőrömet, annyira el akart vinni. Végül nem sikerült neki, mert azzal érveltem, hogy úgyse értek hozzá, hiába tanulok róla. Meg egyébként is, az amerikai foci a világ legdurvább sportja. Komolyan, egy labda miatt képes vagy másokat agyonnyomni? Hallottak ezek már a dühkezelő terápiákról?

– Majd mondom, hogy mikor ujjongj – válaszolja, majd kicipzárazza a táskáját, és előszed egy zacskót, ami tele van popcornnal. Hitetlenül felnevetek, amikor elém tarja a nassolnivalót.

– Popcorn? Még egyek is, miközben ezek egymást terítik le? – sóhajtok, mire barátnőm csak megvonja a vállát. – Csokid nincs véletlenül? – szedek ki egy marékkal. Nem is rossz ötlet: csináljunk úgy, mintha moziban lennénk és egy verekedős filmet néznénk. Sima ügy, Nagyapával már ezerszer láttuk a „Már megint dühbe jövünk” című filmet, Bud Spencer főszereplésével.

– Az nincs, mert féltem, hogy elolvad. De van itt Oreo, Haribo, pár mangós nyalóka, gyümölcsös Mentos, taknyos zsepik, két toll, egy csomag mentolos rágó, és egy félig megevett Snickers. Még meleg – nyújtja oda a megrágott csokit, mire ellököm a kezét. Rox nézegeti a kezében lévő édességet, forgatja pár másodpercig, majd megint vállat von, és beleharap.

– Undorító vagy – nevetek fel. Barátnőm nyammogva megjegyzi, hogy még nem járt le a szavatossága, aminek én rettentően örülök, legalább nem kell meccs után gyomormosásra vinnem.

     – Kezdődik – fészkelődik a helyén, mire kiszedem a csomag gumicukrot és enni kezdem. – A fehérek a Blackhellek, a pirosok a Grey Eaglek. 

A pályán felsorakoznak a Blackhellek egy sorba, az ellenféllel szembe. Eldobják a labdát, mire egyszerre csapódnak egymásnak a testek, a piros mezesek próbálnak előre futni, a fehérek pedig minden erejüket beleadva igyekszenek visszatartani őket. A labda egy Eagle kezében van, aki próbál elfutni, de alig tesz két lépést, amikor oldalról leteríti egy Blackhell.

     A fiúk felsegítik egymást, majd folytatódik a játék; mindenki ugyanúgy áll be, mint a legelején, és a labda eldobása után megkezdődik az újabb menet.

– Az irányító maga próbál befutni az end zone-ba, mert így Matték nem szerezhetnek pontot. Ez kockázatos, mert ha leterítik, akkor nem kapnak egy pontot sem. Viszont választhatják a passzot, vagyis egymásnak adogatva a labdát próbálnak tochdownt szerezni. Ebben az esetben, ha a védő csapat egyik tagja a levegőben megszerzi a labdát, ők kapnak pontot. – Mindketten felszisszenünk, amikor oldalról blokkolják az irányítót, ezzel ismét a földre kényszerítve őt. – Sack – mondja Rox.         

A csapatok kiabálnak valamit, amit nem egészen értek, de szerencsére legjobb barátnőm ezt is közvetíti.

– Na, most fognak passzolni.

     Tényleg, most a labda nemcsak egyszer repül a levegőben, hanem háromszor, azonban a harmadiknál a levegőben elkapja Matt, ezzel pontot szerezve. Annyira hihetetlen látvány volt, hogy véletlenül egészben lenyeltem három gumicukrot. Még szerencsére, hogy nem kap el a köhögőroham.

– Tochdown! – ordítja a mellettem ülő szőkeség és tapsolni kezd. Követem a példáját; mosolyogva tapsolok párat.

     A végeredmény 26:12 lett a Balckhellek javára. Nem meglepő, mindenki tudja, hogy ez egy erős csapat. Vagy csak sokan pszichopaták. Mindegy, a lényeg ugyanaz.

A fiúk levonulnak a pályáról, Matt pedig azt mutatja nekünk, hogy maradjunk a lelátón, mindjárt jön.

– Szerinted hátulról öljük meg őket – int Rox a két ikerlány felé, akik épp selfieket gyártanak. Rossz nézni, attól félek, hogy Holly gerince mindjárt kettétörik, annyira… pucsít. Igen, azt hiszem ezt hívják így.

– Remek ötlet, de hogyan? – kérdezem.

– Van nálam toll. Kettő is – bizonyításképp előveszi a kék színű írószereket.

– És utána majd jön az FBI, az NCIS, meg Sherlock Holmes. Köszi, még nem szeretnék börtönbe kerülni. Szerintem hagyjuk itt őket – tanácsolom a legfájdalommentesebb ötletet.

– Oké, akkor menjünk, Matt majd megtalál minket a bejáratnál – kettőt rácsap a combomra, és legyezgetni kezd, hogy menjek már. Felállok, megvárom, amíg Rox elteszi a megmaradt édességeket, s együtt megyünk ki a stadion elé.

– Vége a fogyókúrának? – mutatok a táskájára. Most jut csak eszembe, hogy barátnőm egész évben nem evett még se csokit, se cukrot.

– Nem is ettem semmit – háborodik fel, de végül lesüti a szemét. Nem értem, mi értelme hazudnia, hiszen pontosan tudja, hogy szemtanúja voltam annak, ahogyan befalja a Snickerst.

– Akkor hol a félig megrágott csoki?

– Jó, az baleset volt – tárja szét a karjait.

– Baleset? Baleset az, ha leesel a nézőtérről – röhögök a nevetséges érven.

– Mit tehettem volna? – értetlenkedik Rox. – Megkívánt engem a csoki. Nem mondhattam neki nemet.

     A válaszát követően egymásra meredünk pár másodpercig, majd kirobban belőlünk a kacagás.

– Egyébként mondtam már, hogy találtam a neten egy nagyestélyit, amit…

– Lányok, mondtam, hogy várjatok meg bent – szakítja félbe Matt. Mindketten felé fordulunk, és azt hiszem még a számat is eltátom, amikor meglátom, hogy Scarlet ott csüng Blackwell oldalán. Hánynom kell a látványtól. Holly pár lépéssel mögöttük jön, mellette pedig Brandon lépked.

Oké, Brandon ízlését sajnos nem ismerem, de Matt mit akar tőlem, ha folyton szőkékkel flörtöl?

– Ahogy látom, megtalálta az egyik ribancot – súgja halkan Rox, amit sajnos a többiek nem hallanak. – Brandon meg a másikat – teszi hozzá.

     Próbálom felvenni a komoly, érzelemmentes arcomat, amikor észreveszem, hogy nyitva maradt még a szám is. Megköszörülöm a torkomat, és egy mosolyt erőltetek magamra.

– Csak gratulálni szerettünk volna, mi viszont most megyünk – karolok Roxba. – Sziasztok – köszönök el, majd meg se várom, hogy válaszoljanak; hátat fordítok, és magam után húzva a barátnőmet, próbálok minél hamarabb eltűnni.

– Várj már, Vadmacska, ne siessetek annyira. A fiúk átjönnek hozzánk, megünnepeljük pár pizzával és sörrel a győzelmet – invitál minket mosolyogva. Rox csillogó szemekkel rám néz, azonban ahogy meglátja az arcomat, egyből lebiggyeszti a száját. Persze, nézzem végig, ahogy Scarlettal enyeleg? Netán a gyertyát is tartsam nekik, vagy mi? Kuki-Muki videojátékozna, Seth keményen részeg lenne, Holly beköltözne Brandon szájába, Peter amúgy is néma, Mattet pedig úgy kellene kiásni Scarlet alól. Azért teljesen hülye nem vagyok.

– Köszi, de mennünk kell - ismét megeresztek egy kényszeredett mosolyt. Sajnos nem vagyok színésznő, mert Matt mosolya is leolvad, és összeráncolt szemöldökkel pillant Roxra, majd rám.

– Mi dolgotok van? – kérdezi egyre közelebb lépkedve. Már csak öt lépés van köztünk. Négy. Aztán már csak három.

– Készülünk a holnapi nagy napra – feleli izgatottan Rox, mire én, Matt, és Scarlet kérdőn nézünk felspannolt barátnőmre.

– Mi lesz holnap? Tudnom kéne valamiről? – Leveszi a jobb kezét Scarlet derekáról, és összefonja a mellkasa előtt. Nem, Wilcat, nem legelteted a szemed az izmos felkarján! Ugyan már, minden második pasinak így néz ki.

– Lexie nem mondta? – döbben le teljesen. Ekkor esik le, hogy miről is beszél, mire ijedt arccal rázom a fejem, és próbálom neki a tekintetemmel azt sugallni, hogy fogja be a száját.

– Mit kellett volna elmondania? – Matt hangja egyre idegesebb, és összehúzott szemekkel szuggerál minket. Scarletre nézek. Olyan kárörvendő vigyora van, mintha arra számítana, hogy olyat mond Rox, amitől megharagszik az újonnan szerzett pasija.

– Hát, drága fekete hajú barátnőmnek… – olyan hangsúllyal mondja a „fekete hajú”-t, hogy majdnem felnevetek – holnap van a szülinapja – karolja át a vállamat, és magához szorít.

     Matt tekintete ellágyul, és ismét elmosolyodik.

– És én erről miért nem tudtam? – kérdezi tőlem.

– Hát, őőő… Nem szoktam nagy felhajtást csinálni – vonom meg a vállam.

     Matt úgy néz rám, mintha a Marsról jöttem volna.

– Brandon, mi hogyan szoktuk megünnepelni a születésnapomat? – kiáltja a pár méterre lévő Brandonnak, aki épp Hollyval beszélget.

– Bebaszunk, megbaszunk mindenkit, és szétbaszunk mindent! Miért kinek van a szülinapja?

– Vadmacskának lesz holnap – válaszolja a válla fölött.

     Brandon odasiet hozzánk, és tetőtől talpig végigmér.

– Matt csajaaa – húzza el a végét, amitől akaratlanul felnevetek – Csippendélshow? Minek legyünk beöltözve? Rendőr, mentősök, tűzoltósok vagy csak szimplán dobjuk le a textilt? – Ráadásként kacsint is egyet.

– Nem, nem – tiltakozom – Nincs vetkőzés, és nincs semmilyen textil…

– Á, szóval csak úgy vonuljunk be teljesen meztelenül? Ejha, nem szeret lacafacázni a csajod – csap Brandon Matt karjára, aki folyamatosan röhög.

– Micsoda?! – sipítja Scarlet, sőt, még Blackwellt is ellöki magától. – Lexie a Te csajod?

Már épp rávágnám, hogy „nem, dehogyis”, amikor Brandon válaszol:

– Igen. Nem tudtad? Matt csaja a város legjobb nője. – Nem tudom, hogy ennek most örülnöm kéne, mert legszívesebben tiltakoznék, de pislogás nélkül figyelem Matt reakcióját, aki legnagyobb örömömre helyeselni kezd. Ismeretlen boldogság kerít hatalmába; úgy érzem, mindjárt felrobban a szívem, olyan gyorsan ver. Bár a megfogalmazás nem volt valami szép, azért jól esik, hogy így gondolják.

– A legjobb csaj? Haver, nem kérsz egy szemüveget? Nézz már rá! – mutat rám. – Úgy néz ki, mint egy baszott nagy borz – toporzékol.

– Bocsi, de tizenkét évesekkel nem fekszem le – válaszolja Matt.

     Scarlet olyan gyilkos pillantással jutalmazza, amitől még én is frászt kapok.

– Tizenöt – sziszegi. Látom, ahogy a kezét ökölbe szorítja, amitől teljesen elfehérednek az ujjai. Holly is láthatja, hogy valami nincs rendben, mert aggodalmasan kérdezgeti a testvérét, hogy mi történt. Azt hiszem, ideje lenne mennünk.

– Sziasztok – köszönök el újra. Rox már indulásra készen áll, és ő is integetni kezd a fiúknak.

– Vadmacska, holnap délutánra az enyém vagy, ne szervezz semmit – mutat Matt először rám, majd saját magára.

– Amennyiben nem fog egy pasi sem vetkőzni, vagy bármi perverz dolgot csinálni, továbbá nincs egy korty alkohol sem, benne vagyok. – Tudtam, hogy ettől egyből elmegy a kedve Mattnek, de legnagyobb meglepetésemre; beleegyezve bólint.

– Akkor holnap háromra legyél elkészülve, a srácokkal elviszünk egy kurva jó helyre – vigyorog magabiztosan. Jesszus, mit szerveznek ezek nekem?

– Már alig várom – dünnyögöm. Á, utálom a szülinapokat. Mindig annyira fel tudják fújni, ráadásul semmi kedvem húsz évessé válni. Hisz’ nemrég lettem csak tizenkilenc. Hova siet ennyire ez a rohadt idő?

– Meglátod, ez lesz a legjobb nap az egész életedben – kacsint egyet, majd pár lépést közeledik felém, mert Seth elegánsan ráugrik a hátára. És ott is marad.

– Gyite paci, gyite, gyite! – A sarkával combon rúgja Mattet, hogy hatásosabb legyen. Azt hiszem, most már tényleg itt az ideje, hogy menjünk, mielőtt Seth kecsesen engem is szétken az aszfalton.

     Mosolyogva intek Roxnak, hogy menjünk, mire az ikreket magunk mögött hagyva indulunk haza.