9. fejezet

Sziasztok! Meg is érkezett a kilencedik fejezet, ez kétszer hosszabb lett, mint az előző :) A Facebook csoportban már megosztottam tegnap egy bizonyos részletet, szóval tessék csatlakozni, hogy senki se maradjon le az idézetekről és a kulissza titkokról. (Milyen rejtélyesek vagyunk ma.) Itt borzalmasan rossz idő van, komolyan, néha azt hiszem, hogy ez nem nyári, hanem őszi szünet. Na, mindegy, mindenkinek jó olvasást kívánok! 

9.

"Az alkohol olyan, mint a szerelem. Az első csók varázslatos, a második meghitt, a harmadik megszokás."

 -Raymond Chandler

Négy órával később értünk haza a bevásárló körútról, Rox négy szatyor ruhával, én eggyel. Sőt, igazság szerint az a pár ruha is csak azért kellett, mert Seth bulijára szeretett volna kiszépíteni. Rox a divat megtestesítője, Aaronnel együtt. Tegnap a bevásárlás során a barátnőm meggyőzött arról, hogy a tökéletes partycucc egy combig érő, váll nélküli kék ruha. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik, mert de, mindössze arról van szó, hogy nem igazán szeretem, ha egy öltözék ennyire… sokat mutató.          

     – Tökéletesen fogsz ma este kinézni. Matt összeszedheti a golyóit, ha meglát. – Rox felhúzza a hátul lévő cipzárt, majd szembefordít magával. Csillogó, zöld szemeivel néz végig rajtam, és bólint egy aprót, mintha ezzel megdicsérné a saját munkáját. Rajta egy fehér top van, dögös, fekete szoknyával. Tökéletes áll rajta. Bár, mi nem áll jól szőke barátnőmön?

     – Muszáj nekem is mennem? – nyafogok. Sose szerettem bulikba járkálni, mert számomra cseppet sem szórakoztató, hogy részeg hegyomlások mászkálnak körülöttem, a szűk helyről nem is beszélve. És, akkor még ott van a füllesztő levegő is, amiben hangosan dübörögve zeng egy ugrálós, „mindenkitletaposok” zene. Az egyetlen szerencsém talán az, hogy ez egy visszafogottabb házibuli lesz, ahol valószínűleg a hegyomlások nem ugrálnak, csak vedelnek.

– Ne kezdd megint! Erről nem nyitok vitát. Itt az ideje, hogy te is kikapcsolódj egy kicsit, mert őszintén, mostanában úgy mászkálsz, mintha te lennél maga a szomorúság megtestesítője. Egy kis életet jó lenne, ha lehelnél magadba, ha már egyszer ilyen jól néz ki ez ruha. Meg persze én is ott leszek, aki maga a vidámság – dorgál.

8. fejezet

Sziasztok! Ismét itt egy újabb fejezet. Nagyon haragszotok, amiért ilyen rövid lett? Megígérem, a következő hosszabb lesz. :D Illetve szeretnélek megkérni titeket, hogy amennyiben úgy gondoljátok, hogy szeretitek ezt a történetet, szavazzatok rám az EWD Award-on a Legjobb saját történet (és a Legjobb Kritikus) kategóriában. Köszönöm.
Kellemes olvasást!

SZAVAZOK

xxNetty

8.

"Egy árucikk vélt hasznossága fordítottan arányos a megvásárlása és kifizetése utáni tényleges hasznosságával."

- Arthur Bloch

Másnap korán ébredek, mert miután Matt hazakísért, Rox felhívott, hogy ma el kell mennünk a Dollas Beautique-ba, mivel leértékelt ruhák vannak. És mivel köztudott, hogy a Dollas hatalmasabb, mint két focipálya, biztosan órákig fog tartani, mire körbejárjuk. Szeretek vásárolni, ha az nem tart két percnél tovább. De Roxnál nem két percig, hanem két napig tart egy vásárlás.

     Tegnap Nagyi szerzett nekem gyógyszereket – pontosabban magzatvédő gyógyszereket -, amiket elvileg be kellene vennem, hogy egészséges legyen a babám. Nos, mivel nekem se babám, se magzatom nincs, ezért csalafinta módon kijátszottam Nagyit; nem vettem be a bogyókat, hanem elrejtettem őket. Tudom, tudom, Nobel-díjat érdemlek a kreativitásomért.

     Visszatérve viszont örülök, hogy Roxszal ma vásárolni megyünk, mert legalább nem kell Matt fejét látnom. Kiélvezem majd minden percét.

– Szia, nővérkém – ébreszt fel egy hang a gondolataimból. Violet beszökdécsel az ajtón, és leül az ágyamra.

7. fejezet

Sziasztok! Ma körülbelül megjártam háromszor a poklot, de itt vagyok, és meghoztam nektek a 7. fejezetet. Kellemes olvasást, várom a véleményeket :)

xxNetty

7.

"Akinek egész lelke seb, annak az őszinteség keserves lelkiismeretesség."

-Babits Mihály

 – Ekkora tuskó nincs a világon, mint ez a felfuvalkodott hólyag. Tisztában van vele, hogy bosszanthat, sőt, élvezi is! Legszívesebben megfojtanám. Na, nem mondasz semmit? – kérdezem a babzsákfotelben ülő Aaront, aki egy autós magazint lapozgat.

     Tegnap este se erőm, sem kedvem nem volt vele találkozni, ezért szóltam neki, amikor beértem a könyvtárba, és elmeséltem neki mindent. Egyszer sem szólt közbe, hallgatta a mondandómat – vagy legalábbis úgy csinált.

     Végre rám emeli a tekintetét, és megvonja a vállát.

     – Még mindig nem tudom felfogni, hogy mi történt. Mármint ez az egész annyira… irreális.

– Irreális? Irreális? Ez nem irreális, ez egy lehetetlen helyzet, amiből vagy egyáltalán, vagy csak nagyon nehezen tudok majd kimászni. Nem csak én, a húgom is, aki azt hiszi, hogy ez mindent megváltoztat, és nem küldik Oklahomába. Ráadásul tegnap majdnem le is buktam a nagyszüleim előtt, amikor szóltam, hogy én is sört akarok inni. Vakon mentem bele ebbe a dologba, komolyan, egy amatőrnek több esze van. Ja, és azt említettem, hogy Blackwellnek megvan a telefonszámom? És tudod, hogy ezt honnan tudom? Küldött este egy olyan üzenetet, hogy holnap, azaz ma találkozunk. Én és ő. Ő és én. Melyik pizsamában álmodja ezeket szerinted?

6. fejezet

Sziasztok! Megérkeztem a Matt-Nagyapa fejezettel, remélem, tetszeni fog nektek. Létrehoztam a Facebook csoportot, ahol idézeteket meg minden egyebet fogok megosztani az új fejezetekből. Mindenkinek kellemes olvasást, és várom a véleményeket! :) Egyébként több, mint 70 olvasóm van, aminek rettenetesen örülök, köszönöm!

FACEBOOK CSOPORT

6.

„Perverznek lenni éppen annyira normális, mint katolikusnak, vegetáriánusnak vagy mondjuk patikusnak.”

Cserna-Szabó András

Vacsora előtt fél órával elkezdek pánikolni. Blackwell még mindig nincs itt, Nagyi pedig hamarosan befejezi a terítést. Engem és Violetet felküldött átöltözni, mire a húgom egy puszit nyomott (!) Nagyi arcára, karon ragadott, és felvonszolt az emeletre.

     Ez egyszer jól tette. Kapásból vissza akartam kérdezni, hogy ugyan, miért öltöznék át? Blackwell kedvéért? Felejtős…

     Most viszont itt állok a szekrényem előtt, és komoly bajban vagyok. Egyáltalán, mit vegyek fel? Csak nem húzhatok fel egy ünnepi ebédekre szánt ruhát. Annyit azért nem ér ez az egész, különben sem ünneplünk semmit. A délutáni ruhámat már akkor lecseréltem egy négy számmal nagyobb pólóra, amikor Roxszal hazaértünk. Ciki lenne ebben vacsorázni? Igen, kifejezetten csöves hatást érnék el vele.

     Ha viszont egy lenge strandruhát vennék fel, ami leér a combomig, mindenki azt hinné, hogy ízlésficamom van.

     – Készen vagy? – nyit be Violet. Naná, hogy még ő is jobban néz ki nálam. A-vonalú narancssárga ruhája szinte tökéletesen kiemeli karcsú alakját, a lófarokba kötött barna haja pedig még hangsúlyosabbá teszi elegáns sminkjét. Biztosra veszem, hogy szempillaspirálon és alapozón kívül nem használt semmit, mégis ad valami pluszt az egész kinézetének. Visszafogott, nyári és egyáltalán nem violettes.

– Rajtad tényleg ilyen ruha van? – ráncolom össze a szemöldököm.

– Igen – vág furcsa arcot. – Azért mégiscsak lány vagyok. Értek a divathoz.